Nagy az érdeklődés a SZÉP-kártya iránt
Nagy az érdeklődés a SZÉP-kártya iránt, a K&H Bank, az MKB Bank és az OTP Bank február eleji legfrissebb adatközlése szerint mintegy 120 ezer munkavállaló igényelt ilyet, és a kibocsátók országszerte már több mint 9.400 szállásadó- és vendéglátóhellyel kötöttek szerződést a kártya elfogadásáról.
A három bank közleménye szerint az elektronikus kártya népszerűségét alátámasztja a Nemzeti Üdülési Szolgálat és a pénzintézetek által rendelt piackutatás is, amelynek eredményei szerint a megkérdezett munkavállalók háromnegyede szívesen élne az új cafeteria rendszer által nyújtott előnyökkel, és igényelne SZÉP-kártyát munkáltatójánál.
A megkérdezettek 95 százaléka már hallott a cafeteria rendszer változásáról. A Széchenyi Pihenőkártyával, azaz a SZÉP-kártyával kapcsolatos alapvető tudnivalókat a megkérdezett alkalmazottak több mint fele, 51 százaléka ismerte, az említett felhasználási területek között a meleg étkezés, a rekreáció és a turisztikai szolgáltatások szinte azonos arányban fordultak elő.
A közlés szerint a SZÉP-kártya használata nem okoz majd nehézséget, hiszen a felmérés azt is kimutatta, hogy a megkérdezettek döntő többsége, 78,7 százaléka rendelkezik már bankkártyával, amelyet nem csak készpénzfelvételre, hanem vásárlásra is használ.
A kártyát igénylő munkavállalók száma február elejére már a 120 ezer főt is elérte. Őket a kutatási eredmények szerint elsősorban a biztonságos és egyszerű használat, a letilthatóság és a kényelmi szempontok győzték meg. A legfontosabb termékelőnyök között említették, hogy kártyával a vásárlások során nem lehet túlkölteni. Az internetes fizetés lehetőségét főleg a fiatal hölgyek említették, és előny az is, hogy a felhasználóknak az eddigi különböző fajta utalványok helyett elég egy kártyát maguknál tartaniuk.
A reprezentatív kutatást a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft., valamint a kártyakibocsátó pénzintézetek - K&H, MKB, OTP - megbízásából készítették, 500 fős telefonos megkérdezés alapján. A kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja, mennyire tájékozott a lakosság a cafeteria rendszer változásaival kapcsolatban, a felmérést a városban élő 30 és 50 év közötti munkavállalók körében végezték.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?