Nagy béremelések várhatók Kelet-Európában

A Hay Group kutatásából kiderül, hogy 2007-ben Kínában, Indiában és Kelet-Európában kell a legmagasabb reálbér-emelkedéssel számolni, Magyarország viszont a sereghajtók között van.

A feltörekvő piacokon, Indiában és Kínában a hatalmas gazdasági fejlődésnek drámai hatása van a javadalmazásra – derül ki a Hay Group tanulmányából. A lista elején mindhárom munkaköri kategóriában Kínát találjuk 7,9 százalékos emeléssel az adminisztratív alkalmazottak, 7,8 százalékkal a szakértők körében, míg a felsővezetők fizetése átlagosan 8,9 százalékkal emelkedik.

„A gyors, koncentrált gazdasági növekedésnek köszönhető vagyon fizetésrobbanást idéz elő a kínai alkalmazottaknál, akik globális szinten a legnagyobb béremeléseket kapják 2007-ben” – fogalmazott Hern Yin Goh , a Hay Group sanghaji információs üzletágának menedzsere. Hasonlóan magas növekedés várható Indiában is: tavaly 7,2 százalék volt az átlagos reálbér-növekedés, erre az évre az elemzők szerint a felsővezetők 6,9 százalékra, a szakértők és adminisztratív munkatársak pedig 5,9 százalékra számíthatnak.

Ígéretes Kelet-Európa

A tanulmányból kiderül: nagy a szakadék a kelet- és a nyugat-európai bérek között, viszont az előbbiek sokkal gyorsabb ütemben emelkednek. Mindhárom munkaköri kategória esetében Bulgáriában várható a legnagyobb, csaknem hatszázalékos béremelkedés. Ugyanakkor ebben az országban a legnagyobb a különbség a felsővezetők és az adminisztratív alkalmazottak jövedelme között: míg a vezetők Kelet-Európa legnagyobb reálbér-növekedésére számíthatnak (7,8 százalék), addig az adminisztratív alkalmazottaknak 4,3 százalékkal kell megelégedniük.

Egységesebb béremelés várható Szlovákiában és Litvániában – mindkét ország, minden munkaköri kategóriában az öt legnagyobb béremelésre számító ország között van. Szlovákiában átlagosan 5,5 százalékos reálbéremelést várnak, Litvániában az adminisztratív alkalmazottak 5,3 százalékra, a szakértők 5,6 százalékos, a felsővezetők pedig 6,1 százalékos emelésekre számíthatnak.

A fizetések Romániában is lendületesen fejlődnek – mindhárom szinten átlagosan 3,1 százalékos reálbér-növekedés várható. „A kelet-európai bérpiacok növekedése a régió folyamatos gazdasági fejlődését tükrözik” – mondta Scott Marlowe, a Hay Group csehországi ügyvezető igazgatója. Hozzátette, míg a fizikai és adminisztratív munkákat végzők bére sokkal alacsonyabbról indul, a vezetők bérszintje közel van a nyugati standardokhoz. A Kelet-Európára jellemző alacsonyabb megélhetési költségeknek köszönhetően, ahogy a vezetői bérolló összezárul, az itt dolgozó felsővezetőknek sokkal nagyobb lesz a vásárlóereje, mint nyugati társaiknak.

Az olasz főnökök jól járnak

A nyugat-európai béremelések sokkal mérsékeltebbek lesznek 2007-ben. A legnagyobb kontinentális gazdaságokban – Németország, Olaszország, Spanyolország és Franciaország – az alkalmazottaknak 1,5 százaléknál alacsonyabb reálbér-emelkedéssel kell beérniük. Igaz, meghaladják az átlagot az olasz felsővezetők, akik 2,3 százalékos béremelésben reménykedhetnek. Ezzel szemben az olasz adminisztratív alkalmazottak sovány 0,5 százalékos béremeléssel fognak szembesülni. A briteknél 1,6 százalékos átlagos emelésre számíthatnak, de a felsővezetőknél ez 1,5 százalék, az adminisztratív alkalmazottaknál pedig csupán 1,2 százalék lesz.

Az alacsony növekedés fő oka, hogy a nyugat-európai munkavállalók magasabb bérszintről indulnak és csupán járulékos béremelést kapnak az elkövetkező évben, miközben a kelet-európai gazdaságokban továbbra is a felzárkózás zajlik. Ben Frost, a Hay Group e kutatásért felelős tanácsadója elmondta, az új EU tagországokban sokkal gyorsabb béremelési rátákat tapasztalunk, mint az „öreg Európa” megállapodott munkaerőpiacain – ez egyébként jól jelzi feltörekvő piaci státuszukat. Velük szemben Nyugat Európában a gazdasági és a bérnövekedés egyaránt lassabb.” Igaz, még rosszabbul járnak az amerikai alkalmazottak, ahol mindössze 1,4 százalékos átlagos béremelés várható.

Sokat számít az infláció

A kép Közel-Keleten kevésbé optimista, mert a magas infláció felemészti a béremelések jelentős részét. A bérek ugyan folyamatosan emelkednek, a béremelések azonban rendszeresen az infláció mögött kullognak. Ráadásul - főleg a vezetői és felsővezetői pozíciókban - a vállalatok versenyképesebb javadalmazási csomagokat ajánlanak az újonnan alkalmazottaknak.

Délklelet-Ázsiában az alkalmazottak egészséges béremeléseknek örülhetnek, különösen Indonéziában és Vietnámban, ahol négy százalék fölötti emelésekre lehet számítani. Szingapúrban a reálbéremelések 2,8-3,2 százalék között fognak mozogni részben az alacsony inflációnak köszönhetően.

Dél-Amerika munkavállalói viszont nem fognak ünnepelni idei béremeléseik láttán: Brazíliában, Kolumbiában és Peruban nem valószínű, hogy az alkalmazottak bármelyik munkaköri kategóriában 1,5 százalékosnál nagyobb emelésben részesüljenek. Ráadásul Venezuelában a munkavállalók minden szinten alacsony emelésekre, sőt reálbércsökkenésre számíthatnak. A gazdasági kiszámíthatatlanság Argentínában jojó-hatással van a bérinflációra: bár 2006-ban 5,2 százalékkal nőtt a reálbér, idén csak 2,2 százalékos emelésre számíthatnak.

Ben Frost Hay Group tanácsadó ezzel kapcsolatban a következőképpen nyilatkozott: „A gazdasági instabilitás és a változékony politikai tájkép együttes kombinációja vegyes bérpiaci helyzetet eredményez Dél-Amerikában. Míg Ázsia feltörekvő piacai lendületes gyorsítanak, a dél-amerikai gazdasági növekedés és a béremelések jelentősen lemaradnak.”
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten

Írország világszinten is egyedülálló lépésre szánta el magát: állandó alapjövedelem-programot indít művészek számára. A heti 325 eurós... Teljes cikk

Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában

Bár az uniós bértranszparencia-szabályozás több részlete még kidolgozás alatt áll, a vállalatok nem halogathatják tovább az arra való... Teljes cikk

A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben?

2025 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 756 400, a nettó átlagkereset 525 900 forint volt. A bruttó... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek