kapubanner for mobile

Napirenden marad a minimálbér további emelése

A februártól induló csaknem 4 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelkedését követően, félévkor további 1 százalékkal emelkedhet mindkét bérelem - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor hozzátette, ez annak köszönhető, hogy még érvényben van a hatéves bérmegállapodás, így ha a gazdaság teljesítménye elér egy bizonyos szintet, akkor lehetőség van a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) újabb két százalékponttal, 15,5-ről, 13,5 százalékra csökkentésére.

Ezért a bértárgyaláson a munkaadói és a munkavállalói szervezetek megállapodtak, hogy a szocho csökkentéséből keletkezett megtakarítás fedezet lehet további 1 százalékos béremelésre.

Az államtitkár szerint nehéz és hosszú tárgyalássorozaton vannak túl, ami azzal magyarázható, hogy a felek rendkívül nehéz gazdasági helyzetben kezdték meg az egyeztetéseket.

Bodó Sándor úgy vélte, a héten aláírt bérmegállapodással "senki nem maradéktalanul boldog", hiszen a munkaadók nehéz helyzetben vannak, a munkavállalók pedig a csaknem 4 százalékos emelésnél többet szerettek volna.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek