Négy százalékkal nőttek a keresetek 2015-ben
Decemberben 5,7, a tavalyi év átlagában 4,2 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagos nettó kereset az múlt év átlagát tekintve 162 300, decemberben 178 585 forint volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vállalkozásoknál a decemberi 3,4 százalékkal együtt 3,8 százalékos volt az éves béremelkedés, míg a költségvetésben - a közfoglalkoztatottak nélkül számolva - a 13,1 százalékos decemberi keresetnövekedés 6,3 százalékra növelte az éves átlagot.
A decemberi keresetnövekedésre is hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék.
Forrás: KSHA legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete tavaly 247 784 forint volt, decemberben pedig 272 647 forintot tett ki. Az átlagos nettó kereset az múlt év átlagát tekintve 162 300, decemberben 178 585 forint volt.
Decemberben a 6,0 százalékos átlagos keresetnövekedéshez képest a rendszeres jövedelmek 5,4 százalékkal, a prémiumok, jutalmak és más egyszeri bérkifizetések 10,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az egyszeri juttatások a vállalkozásoknál 0,3 százalékos növekedéssel 37 500, a költségvetési szektorban 52,6 százalékos növekedés eredményeként 34,200 forintot értek el.
A jelentésből kiderül az is, hogy a múlt év végén alkalmazásban állók létszáma 2,911 millió volt, 68 ezerrel, 2,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, közülük 201 ezer volt közfoglalkoztatott, 13 ezerrel több, mint 2014 decemberében.
A feldolgozóiparban 280 600 forint volt a bruttó átlagkereset decemberben, 4,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ezen belül viszont a gyógyszeriparban 483 ezer forintot lehetett keresni, 11,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az energiaszektorban 484 800 forintot kerestek 1,3 százalékkal kevesebbet, és éves összevetésben csökkent az átlagkereset a pénzügyi biztosítási szektorban is 1,5 százalékkal, de így is elérte az 527 400 forintot.
A költségvetési szektorban 288 500 forint volt az átlagkereset, ezen belül a közigazgatás és védelem területén 17 százalékkal, 357 ezer forintra nőt egy év alatt, az oktatásban 6,9 százalékkal, 272 600 forintra, az egészségügyben 7,0 százalékos emelkedéssel 235 400, emelkedett az átlagkereset, a szociális ellátás terén pedig a 12,6 százalékos emelkedéssel is csak 176 ezer forint volt az átlagkereset.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 6 hónapja
- Több mint 4500 rendőr hiányzik az országból, egyre rosszabb a helyzet 7 hónapja
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 8 hónapja
- Ebben segít a nettó-bruttó bérkalkulátor pályázóknak, cégeknek 10 hónapja
- Így alakultak a havi nettó átlagkeresetek vármegyénként 1 éve
- Itt vannak a friss számok - jelentősen nőttek a magyar fizetések 1 éve
- "A rendvédelem sokszínűségével, az egészségügyi ágazat szépségével" ismerkednek a tanulók 1 éve
- A bruttó átlagkereset hazánkban nemzetgazdasági áganként 2024 júliusában 2 éve
- A bruttó hazai termék (GDP) változása Magyarországon 2 éve
- Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek? 2 éve
- Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat 2 éve


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?