kapubanner for mobile

Ebben segít a nettó-bruttó bérkalkulátor pályázóknak, cégeknek

A fizetéseket bruttó összegben határozzák meg. Ám a munkavállalókat jobban érdekli, hogy ez nettóban mennyit jelent nekik. Akadnak, akik álláspályázatban eleve nettóban határozzák meg bérigényüket, amit aztán a munkaadónak kell bruttóba átszámolnia, hogy belefér-e a keretbe. Nekik is hasznos a HR Portál nettó-bruttó bérkalkulátora. A nettóban kért bért kell csupán beírni és máris látható, hogy ez mekkora bruttó bérnek felel meg.

Bérkalkulátor HR Portál-

Bármennyire is bruttóban beszélnek a munkaadók a fizetésről, a munkavállalók azzal kalkulálnak, ami hónap elején megjelenik a bankszámlájukon. Amikor az állás meghirdetője bérigényt kér, akkor sokan nettó összeget írnak be. Mert így tudják legegyszerűbben megadni, amiért váltanának, amiért elvállalnák a munkát.

A HR Portál elkészítette nettó-bruttó bérkalkulátorát. Míg a hagyományos kalkulátor bruttóból számolja ki a nettót, itt a nettó összeget kell megadni és már láthatjuk is, hogy mit jelent ez bruttóban. Például ha nettó 300 000 forint havi fizetést szeretnénk kapni, akkor egyedülállóként kedvezmények nélkül bruttó 451 ezer forintos bruttó bérigénnyel kell előrukkolnunk. Ez munkavállalói oldalról gyorsítja a bérigény megfogalmazását, munkaadói részről pedig a nettó bérigények “azonosítását”, hogy meg tudják-e adni bruttóban az összeget.

Próbáld ki, itt érhető el.

Ha pedig a hagyományos bérkalkulátort (bruttóból nettó) használnád, az itt érhető el.

Megjegyzés: A kalkulátorban a legalább három gyermeket nevelő munkavállalók nettó-bruttójánál a végleges számot a kalkulátor alatti szöveges magyarázatban láthatja.

 

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet

Nullaszázalékos béremelési ajánlattal indult a 2026-os bértárgyalás a Audi Hungaria-nál, amit az Audi Hungaria Független Szakszervezet azonnal... Teljes cikk

Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben

A Tisza Párt február 7-én bemutatta választási programját. Mit tenne a párt, ha megnyerné az áprilisi parlamenti választásokat? A munka világát... Teljes cikk

10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt

A Magyar Szakszervezeti Szövetség országos online petíciót indított a munkavállalók helyzetének javításáért. A 10 pontos követeléscsomag a... Teljes cikk