Nem kaptam meg időben a jubileumi jutalmamat, ami növelte volna a nyugdíjalapomat
Költségvetési intézményben voltam vezető beosztású dolgozó, és nyugdíjam összegének (ill. a nyugdíjalapnak) újraszámítása, felülvizsgálata ügyében fordulok Önhöz tanácsért. Egy régóta húzódó ügy ez, de egyszerűen nem tudok belenyugodni, gyakran dúl bennem a düh, hogy a volt munkáltatóm, annak akkori gazdasági vezetője hanyagsága miatt a nyugdíjazási kérelmem - előrehozott nyugdíj - beadásakor (2007. február) időben nem fizette ki a 40 éves jubileumi jutalmat, ennek lehetőségére nem hívta fel a figyelmemet, s ez az összeg természetesen növelte volna a nyugdíjalapot, így a nyugdíjam összegét is. A gazdasági vezető is tudta, hisz egyeztettük az igazgatómmal a nyugdíjazásomra való kérelem beadását. Létszámleépítés miatt ez „jól” is jött az intézménynek. Az akkori igazgató ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy más jogviszonyban dolgozom tovább az intézményben, mint ahogy történt is 2012-ig (2008. febr.-tól vállalkozóként) -, e nélkül nem is vállaltam volna az előrehozott nyugdíjazást. A jubileumi jutalom kifizetésére csak az azt követő évben, 2008. januárban (rákérdezésemre) került sor - a kifizetés jogcíme jubileumi jutalom - de ezt már nem számították be a nyugdíjalapba (bár kértem a nyugdíjbiztosítót), csupán a felmentési időben, mint közalkalmazottként továbbfoglalkoztatott jogcímen emelték meg kb. 1400.- Ft.-tal. Úgy tudom, hogy mivel az eset nem hatályvesztő, a hatóságnak a nyugdíjba vonuló személynek az őt megillető járandóságot későbbi kifizetés esetén is figyelembe kell venni a nyugdíjszámításnál - utólagos korrekcióval, de nem mindegy, hogy a nyugdíjalapot, pontosabban a nyugdíj összegét számítják újra, vagy csak a 0,5 %-ot (ez utóbbi számot remélem jól tudom).

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
22. § (1) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegét az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig elért (kifizetett), a kifizetés idején érvényes szabályok szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereset, jövedelem havi átlaga alapján kell meghatározni. Keresetként, jövedelemként kell figyelembe venni:
b) … 1998. január 1-jétől a Tbj.-ben meghatározott biztosítással járó jogviszonyból vagy jogviszonyokból származó, nyugdíjjárulék-alapot képező keresetet, jövedelmet …
Az Ön jubileumi jutalma is nyugdíjjárulék alapot képező keresetnek minősül, a kifizetése időpontjától függetlenül (hiszen az aktív kori közalkalmazotti jogviszonyától elválaszthatatlan kifizetésről van szó).
A lehetséges jogorvoslat attól függ, hogy bizonyítható-e a nyugdíjbiztosító jogszabálysértése a nyugdíj megállapítása során. Megítélésem szerint nem, miután a nyugdíjbiztosító csak a megállapítás időpontjában rendelkezésére álló, bizonyított adatokból dolgozhat, az Ön jubileumi jutalmát azonban a megállapítás időpontjában még nem fizették ki. Ettől függetlenül érdemes megismernie a jogszabálysértés esetén nyitva álló jogorvoslati lehetőséget is:
80. § (1) Ha az igény elbírálása után megállapítják, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárása során jogszabályt sértett, és emiatt az igényt elutasították, illetve az ellátást nem folyósították, vagy alacsonyabb összegű nyugellátást állapítottak meg, illetve folyósítottak, akkor a jogszabálysértés megállapításától számított öt éven belül járó összeget, valamint ... késedelmi kamatot ki kell fizetni.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti jogszabálysértés a foglalkoztató vagy egyéb szerv jogszabálysértése - különösen jogszabálysértő adatszolgáltatása, eljárása vagy mulasztása - miatt következett be, a késedelmikamat-fizetési kötelezettség a foglalkoztatót vagy az egyéb szervet terheli.
(3) Abban az esetben, ha az (1) bekezdés szerinti jogszabálysértésért a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, a foglalkoztatót vagy egyéb szervet is felelősség terhel, a késedelmi kamatot közrehatásuk arányában kötelesek megfizetni. Ha a közrehatásuk aránya nem állapítható meg, a késedelmikamat-fizetési kötelezettség egyenlő arányban áll fenn.
A leírása szerint inkább a következő jogorvoslati lehetőség igénybe vételét javaslom, vagyis az alább idézett rendelkezésekre hivatkozással írjon kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére:
95. § (1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a határozat jogerőre emelkedését követően kérelemre vagy hivatalból a tudomására jutott tények, adatok alapján a nem jogszabálysértő döntését az ügyfél javára korlátozás nélkül módosíthatja azzal, hogy a magasabb összegű ellátás legfeljebb hat hónapra visszamenőleg jár.
(5) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kérelemre vagy hivatalból megállapítja, hogy a fellebbezési vagy felügyeleti eljárás keretében, illetve a bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, döntését
a) az ügyfél javára korlátozás nélkül … módosítja vagy visszavonja.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk
Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk
2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 1 hete
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 2 hete
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hete
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 3 hete
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 3 hete
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 3 hete
- A diploma évei beleszámítanak a nyugdíjba? Sokan meglepődnek a válaszon 4 hete
- Egy meccs is elég a magyar fociválogatottban az egymillióval magasabb nyugdíjhoz 4 hete
- Sokan nem tudják: így jár pénz nyugdíj előtt is 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben