Nem veszik át a Malév dolgozókat a külföldi légitársaságok
Kétszáz pilóta és több ezer más munkakörben dolgozó vesztette el az állását a Malév csődje következtében. A Malév helyére keselyűként lecsapó légitársaságok sem fogják felszippantani az elbocsátott dolgozókat, mert nekik már megvannak az alkalmazottaik. Ezek a légitársaságok csak külföldi bázisukon kínálnak munkát, ráadásul kizárólag kapitányokat, parancsnokpilótákat keresnek - mondta Óvári Tamás, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli hírműsorában.
A Malév csődje nem, de állásuk elvesztése sokkhatásként érte a Malév egykori pilótáit. Az sem segít rajtuk, hogy az egyik fapados légitársaság felvenné őket, mivel nem a magyarországi bázisukra keresnek embereket, hanem a külföldire. A hazaira ugyanis már megvannak az embereik. Ugyanakkor külföldön kizárólag kapitányokat, parancsnokpilótákat keresnek, ezért az első tiszteknek nagyon nehéz lesz elhelyezkedniük, miként az idősebb pilótáknak is. A parancsnokok közül nagyjából harminc-negyven ember találhat újra munkát - mondta a 180 percben Óvári Tamás. A pilótákat képviselő egyesület elnöke hozzátette, arra szerencsére nem kell számítani, hogy a piac kihasználná a pilóták kiszolgáltatott helyzetét, és kevesebb fizetést ajánlanának nekik.
- Nem szabad azonban attól a ténytől eltekinteni, hogy nemcsak pilóták dolgoztak a légitársaságnál. Közel háromezer ember vesztette el a munkahelyét a kormány döntése nyomán, és tízezer embert hoztak kilátástalan helyzetbe, amivel maguk nem tudnak megbirkózni - húzta alá Óvári Tamás. A héten jelentik be a csoportos létszámleépítést, és amint ennek a moratóriuma lejár, minden Malév dolgozót el fognak bocsátani. Számukra nincsenek állásajánlatok, mert a fapados légitársaságok nem fognak fejleszteni Magyarországon, néhányan tudnak csak elhelyezkedni a repülőtéren - mondta az elnök.
A Malév helyére keselyűként lecsapó légitársaságok tehát nem fognak jótékonyan hatni a foglalkoztatásra és felszippantani az egykori Malév flottát. - Tudniillik a két légi társaság (Ryanair és Wizz Air) összesen hat repülőgép indítását tervezi, míg a Malév-nak 22 repülőgépe állt le pénteken - tájékoztatott a HUNALPA elnöke.
A Wizz Air utasokra vonatkozó megmentési tervet dolgozott ki, ez azonban nem érinti az elbocsátott dolgozókat. Ők jelezték is, hogy nem akarnak felvenni pilótákat - közölte Óvári Tamás. A HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének ma délelőtti állománygyűlésén azzal fognak foglalkozni, hol tudnak majd újból elhelyezkedni. - Rengeteg ajánlatot kaptunk, melyeket ismertetni fogunk és tanácsokkal fogjuk ellátni a pilótákat. De én úgy gondolom, hogy a pilóták külföldi elhelyezkedése nem segít az országon. Azt hittem, hogy a Fidesz kormánynak is fontos, hogy a kvalifikált szakemberek Magyarországon maradjanak - fűzte hozzá zárszóként Óvári Tamás.
Kossuth Rádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?