Népszerű az önkormányzati nyári diákmunka
Nettó 65-80 ezer forintos bérért dolgozhatnak nappali tagozatos diákok több önkormányzatnál. A nyári szabadságolások idején főként adminisztratív és karbantartási feladatokat látnak el a 16-25 éves fiatalok.
Józsefváros hírportálja, az Ittlakunk.hu tette közzé, hogy a VIII. kerület is részt vesz a "Nyári diákmunka elősegítése" című programban. Az önkormányzat legfeljebb két hónapig foglalkoztathatja a nappalis diákokat. A bérezés bruttó 98-100 ezer forint körül alakul, amiért a józsefvárosi diákoknak napi 7 órát kell dolgozniuk.
Ajánlanak munkahelyet a Polgármesteri Hivatalban és a Józsefvárosi Intézményműködtetési Központnál is.
Hasonló programok futnak Fejér megye több kistelepülésén is. Az önkormányzatok a szabadságolások miatt felgyülemlő papírmunkát, ebösszeírást, játszótérfestést bízzák a diákokra.
Gánton a jelentkezett fiatalok egy része visszatérő nyári munkás. Csákváron pedig meglepően sokan, 27-en jelentkeztek munkára, sokuk csak augusztusban kezdhet. Ők óvodai kisegítő gondozóként, adminisztrátorként, irattárosként és ügyfélirányítóként is tevékenykedhetnek.
8.kerulet.ittlakunk.hu / feol.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?