kapubanner for mobile

NGM: Pár év alatt európai színvonalú bérezés alakulhat ki

A hat évre szóló bérmegállapodás eredményeként európai színvonalú bérezés alakulhat ki Magyarországon, és jelentősen növekedhet a versenyképesség - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára szerint az idei év tapasztalatai rámutattak arra is, hogy a következő években a növekedés egyik legnagyobb korlátja a szakképzett munkaerő hiánya lehet, ezért arra kell törekedni, hogy Magyarországon megfelelően képzett szakemberek, magas termelékenységi szintet elérő munkahelyeken, megfelelő fizetésért dolgozzanak - írta az MTI.

Ennek érdekében jött létre novemberben a hat évre szóló bérmegállapodás, amelynek eredményeként, európai színvonalú bérezés alakulhat ki Magyarországon, és jelentősen növekedhet a versenyképesség - mondta.

Kifejtette azt is, hogy az EU-források felfutásával beindulnak a gazdaságfejlesztési beruházások, ami erősíti majd a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetét is.

Kiemelte, hogy idén az uniós források mérsékelt felhasználása ellenére is várhatóan 2 százalék felett bővül a GDP.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk