kapubanner for mobile

Nincsenek megfizetve a meteorológusok sem

Jelenleg 188-an dolgoznak az OMSZ-nél, ahol március elsején feloldották a létszámstopot. Az alkalmazottak mindannyian kormánytisztviselők, vagyis a fizetésüket a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény bértáblája alapján kapták, legalábbis hivatalosan március 1-ig - írja a napi.hu.

Az illetmény persze függ attól, hogy az illető hány éve dolgozik a hivatalnál, milyen besorolásban van. Egy ott dolgozó szakember a napi.hu-nak elmondta, hogy az átlagos bruttó bér nem éri el a KSH által mért országos átlagbért.

Egy pályakezdő meteorológus kezdő fizetése bruttó 228 ezer forint volt, melyet éves szinten bruttó 200 ezres cafeteriával fejelnek meg, ami nettó 149 ezer forintot jelent SZÉP-kártyán. Így összességében a havi nettó bér nagyjából 150 ezer forintot jelent. Ez a hivatalnál eltöltött idővel arányosan emelkedhet.

Március elsején lépett hatályba az új, kormányzati igazgatásról szóló törvény, de az OMSZ-nél ennek a részleteit még nem ismerik.

napi.hu
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek