Megjelent: 6 éve

Nyári munka, diákmunka, szakmai gyakorlat: kié a felelősség?

Becslések szerint évente Magyarországon 130 ezer diák vállal tanulmányai mellett munkát. A diákok foglalkoztatása számos előnnyel jár mindkét fél számára, de mi történik, ha a tanuló hibázik, kit terhel a felelősség.

A nyári szezonban különösen nagy hangsúlyt kap a tanulók foglalkoztatása, ilyenkor az egyetemisták mellett sok helyen alkalmaznak középiskolásokat is. A felelősségbiztosítással rendelkező cégek és az általuk közvetlenül foglalkoztatott tanulók biztonságban végezhetik munkájukat: a Generali Biztosító felelősségbiztosításai kiterjednek a diákmunkában foglalkoztatottakra is.

Az iskolaszövetkezetek évente 130 ezer diáknak biztosítanak munkát és tapasztalatszerzési lehetőséget, jelentős részük, hozzávetőlegesen 50 ezer fiatal kimondottan a nyári hónapokban vállal ilyen feladatokat. Ez azt jelenti például, hogy hozzávetőleg minden 7-dik magyar kkv-nál dolgozhatna egy diák a nyári szünetben.

A munkaadók elsősorban a gyártás, a kereskedelem és a mezőgazdaság területére betanított munkákra keresnek diákokat. Emellett valamennyi ágazatban kínálnak irodai adminisztratív munkákat, várnak diák jelentkezőket nyelvtudást vagy számítógépes ismereteket igénylő szakmai feladatokra, gyakornoki programokba, valamint marketing, promóciós és hostess munkákra is. Nyáron a mezőgazdasági munkák aránya emelkedik meg leginkább, de sok álláslehetőség nyílik fagyizókban, cukrászdákban is.

· Legnépszerűbb munkák: strandokon, vidámparkokban, csúszdaparkokban és fesztiválokon végzett munka, árufeltöltés, irodai adminisztráció

· Leggyakoribb munkák: irodai diákmunka (adatrögzítés, adminisztratív munkák, telefonos munkák, borítékolás.), fizikai diákmunka (árufeltöltés, áruházi munkák, csomagolás, bolti kisegítő munkák), hostess diákmunka (kóstoltatások), promóciós diákmunkák

· Legfiatalabb munkavállaló: a nyári szünidőben már 15 éves kortól dolgozhatnak a tanulók szülői engedéllyel

· Legtöbb foglalkoztatott diák: becslések szerint évente Magyarországon 130 ezer diák vállal tanulmányai mellett munkát

· +1: legális foglalkoztatási formák: hagyományos munkaszerződéssel foglalkoztathatók a 16. életévüket betöltött diákok, illetve az iskolai szünet alatt 15 éves nappali tagozatos tanulók, szülői beleegyezéssel. A munkáltatók élhetnek az egyszerűsített foglalkoztatás lehetőségével, önálló tevékenységként végzett nyári munka esetén pedig megbízási szerződéssel, de a nappali tagozatos diákok jelentős számban vállalnak munkát iskolaszövetkezeteken keresztül is.

· +2: felelősségbiztosítás: felelősségbiztosítás kötésével nemcsak magukat védhetik meg a vállalkozók, de a közvetlenül általuk foglalkoztatott tanulók is nagyobb biztonságban végezhetik nyári munkájukat.

A diákmunka munkaadói és munkavállalói szempontból is előnyös. A diákok későbbi elhelyezkedése miatt rendkívül fontos, hogy már tanulmányaik során minél több munkatapasztalatot szerezzenek, és már ekkor minél jobban beletanuljanak leendő szakmájukba. A munkaadók számára is előnyös a diákok foglalkoztatása, hiszen kevesebb költséggel jár az alkalmazásuk, és könnyen pótolható velük a nyári szabadságolások miatt kieső munkaerő is.

Bár a tanulók tapasztalatlanságuk miatt nagyobb eséllyel véthetnek hibákat munkavégzés közben, a munkaadóknak mégsem kell felesleges kockázatot vállalniuk, hiszen a felelősségbiztosításaik kiterjednek vagy kiterjeszthetők a diák alkalmazottakra is. Különösen fontos lehet ez a kkv szektor esetében, ahol a munkavállaló által okozott kár kifizetése nagyobb terhet jelenthet a vállalkozás számára.
Felelősségbiztosítás a foglalkoztatási formák szerint

· Diákmunka

Egész évben számos diák vállal munkát, különböző foglalkoztatási formában. Azokban az esetekben, ha a vállalkozás közvetlenül, azaz például hagyományos munkaszerződéssel foglalkoztat diákot, és a vállalkozás rendelkezik felelősségbiztosítással, a biztosítás hatálya kiterjed a tanulóra is, így mindkét fél nyugodt lehet, biztonságban végezheti munkáját.

A Generalinál általános felelősségbiztosítással rendelkező biztosított vállalkozó kérheti, hogy a biztosító a szerződésben meghatározott mértékben és feltételek szerint mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint az alkalmazásában álló diák volt a felelős.

Sokan vállalnak munkát iskolaszövetkezeten keresztül. Ebben az esetben az iskolaszövetkezet köt vagy köthet felelősségbiztosítást a diákokra, mely így megtéríti a tanulók által harmadik félnek okozott kárt.

· Nyári munka

Nyáron lényegesen több diák vállal munkát, például idénymunkát. Az alkalmi és idénymunkák esetén a munkaadók élhetnek például az egyszerű foglalkoztatás lehetőségével. Az így foglalkoztatott diákok esetén, a vállalkozás felelősségbiztosítása kiterjed a diákok által elkövetett hibák, szakmai mulasztások miatt harmadik személyeknek okozott károkra.

Az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás esetén a szövetkezeteknek kell felelősségbiztosítást kötniük a nyáron munkát vállaló diákokra is.

· Szakmai gyakorlat

A szakmai gyakorlat nem minősül munkaszerződésnek, de erre a speciális foglalkoztatási formára is rendelkezik a Generali biztosítási megoldással, hogy megvédje a még épp a szárnyukat bontogató és esetenként könnyebben hibázó tanulókat és a vállalkozásokat egyaránt.

Valamennyi esetre igaz, hogy a felelősségbiztosítást ki kell terjeszteni egy kiegészítő biztosítással azokra a károkra, amelyeket a vállalkozás okoz a tanulónak vagy a tanuló a vállalkozásnak. Így lehet teljes körű a felelősségbiztosítási védelem.
  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
  • 2020.09.17HR Basic képzés HR feladatai vannak? Szeretné rendszerezni ismereteit, vagy szeretné összevetni saját gyakorlatát a másokéval, illetve egyszerűen csak érdeklődik a téma iránt? Nálunk megtanulhatja mit és hogyan kell hatékonyan csinálni. Jöjjön el képzésünkre és sajátítsa el – évek helyett 11 napban – az operatív HR munka legfontosabb eszközeit! Részletek Jegyek
  • 2020.10.06Vigyázz, jönnek az ellenőrök! Az ellenőrzésektől mindenki tart. Sok esetben azonban nem könnyű magunkat kiismerni a jogszabályok és az ellenőrzési folyamatok útvesztőjében. Ebben az eligazodásban szeretnénk segíteni olyan szakértőkkel, akik az ellenőrzések napi gyakorlatára látnak rá. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Rekordot dönthet idén a diákhitelt igénylők száma

A Diákhitel 1-et ebben az évben már mintegy 60 százalékkal igényelték többen, mint tavaly ilyenkor. A Diákhitel Központ mind az új igénylők... Teljes cikk

Adóazonosító jelre van szükség a diákmunkához is

A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a Nemzeti... Teljes cikk

Erről nem szabad megfeledkezni diákmunkások alkalmazásakor

A diákok foglalkoztatásánál is írásban megkötött munkaszerződésre van szükség, amelyben meg kell határozni az alapbért és a munkakört. Ezen... Teljes cikk