kapubanner for mobile

Nyílt levél Orbán Viktornak a szakszervezetektől: Kitört a megélhetési válság, mielőbbi intézkedések kellenek!

Nyílt levélben fordult a megélhetési válság miatt Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). A szervezetek javaslataik figyelembevételével mielőbbi intézkedést követelnek a kormánytól.

"Az európai munkavállalók példátlanul súlyos megélhetési válsággal néznek szembe. Az inflációt nem a bérek okozzák, a dolgozók a megélhetési válság elsődleges áldozatai, és különösképpen érintettek a rosszul fizetett, kiszolgáltatott helyzetű emberek" - áll az érdekképviseletek által közzétett dokumentumban.

Mint írják: a munkáltatóké és a kormányoké a felelősség, hogy megteszik-e a megélhetési válság leküzdéséhez szükséges lépéseket. Ezért a dolgozók és szakszervezeteik Európa-szerte követelik egy hat pontos, a válság leküzdését és a munkavállalókért működő gazdaság létrehozását célzó terv elfogadását.

A két szervezet szerint az európai uniós energiaügyi miniszterek múlt pénteken a megfelelő irány felé tettek lépéseket, az intézkedéseik azonban túlságosan bátortalanok, így nem alkalmasak a megélhetési válság leküzdésére.

Az európai szintű szociális intézkedések továbbra is hiányoznak, a tagállamok magukra maradtak a válság okozta kihívásokkal. Hiányzik továbbá a költségvetési problémákkal küzdő tagállamok pénzügyi támogatása is, amely lehetővé tenné a válságkezelő intézkedések meghozatalát - olvasható a nyílt levélben.

A MASZSZ és a SZEF az állam- és kormányfők október 7-i informális találkozójára tekintettel felszólítja a kormányt, hogy helyezzen nyomást az Európai Unióra hat intézkedés meghozatalára.

A szervezetek szerint béremelésekre, ársapkákra, különösen az energiaszámlák költségeire, nemzeti és európai válságellenes intézkedésekre lenne szükség, valamint azon emberek támogatásra, akik küzdenek a számláik, lakbérük kifizetésével.
Továbbá - mint írták - át kellene alakítani az unió energiapiacának működését és a szakszervezeteknek helyet kellene adni a válságkezelésben. Valamint arra is szükség van, hogy a különböző intézkedéseket a szociális párbeszéden keresztül tervezzék és hajtsák végre.

Szükséges, hogy az Európai Tanács elismerje a megélhetési válság tényét, és terjessze elő az említett sürgős intézkedéseket, beleértve a nehézségekkel küzdő embereket célzó kifizetéseket és az európai válságellenes támogató intézkedéseket, valamint a munkahelyek, a jövedelmek védelmét és a szociális intézkedések finanszírozását - olvasható.

A nyílt levélben azt írták, a kormány és az unió nem várhatja ölbe tett kézzel a válság végét. "A tétlenség vagy a rossz válasz, például a kamatemelés, a fizetések befagyasztása vagy a sikertelen megszorítási politikához való visszatérés ára katasztrofális lesz" - fogalmaztak.

A hazai infláció mértékéről ebben és ebben a cikkünkben is írtunk.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek