Nyílt napot tart szombaton a Szegedi Tudományegyetem
A képzési kínálatot, a felvételi tudnivalókat bemutató nyílt napot és szülői értekezletet tart szombaton a Szegedi Tudományegyetem - írja az MTI.
A rendezvény lehetőséget ad minden középiskolás diáknak az általános tájékozódásra, az egyetem képzési kínálatának megismerésére. A résztvevők informálódhatnak - a többi között - a hallgatók tanulmányait segítő ösztöndíjakról, a nyelvtanulási, sportolási, esélyegyenlőségi, szabadidős, tehetséggondozási és karrierlehetőségekről.
A karok standokon mutatkoznak be, a szülői értekezlet keretében pedig előadást tartanak a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és a Szegedi Tudományegyetemet érintő változásokról. Szó esik az SZTE-n induló felsőoktatási szakképzésekről, az alap-, mester- és osztatlan szakokról, a felvételi ponthatárokról és a többletpontokról, a kapacitásszámokról, a határon túli középiskolásokra vonatkozó érettségi és felvételi követelményekről, valamint a felvett hallgatók számára elérhető lehetőségekről.
A nyílt napon részt vevő középiskolások a felvi.hu-n elérhető online jelentkezési lap kitöltésében is segítséget kapnak.
Az SZTE 12 kara és tanárképző központja több mint 380 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton.
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Workslop: amikor a "gép" elvégzi a munkát, de te fizeted meg az árát 6 napja
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 6 napja
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Nem mehettek haza, nem kapták meg a bérüket – botrány a szegedi BYD-nél 2 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 4 hete
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?