Nyolcezer rendőrt rúgtak ki Törökországban
Nyolcezer rendőrt bocsátottak el Törökországban a múlt pénteken meghiúsított katonai puccskísérlettel kapcsolatban.
A Reuters hírügynökség erről egy magas rangú biztonsági tisztségviselőre hivatkozva számolt be hétfő reggel, utalva arra, hogy az elbocsátások helyszínei között van Ankara, Isztambul, valamin több más török város. A TASZSZ hírügynökség a Hürriyet című lapra hivatkozva számolt be az elbocsátásokról.
Értesülések szerint az elbocsátottak között több magas rangú rendőri vezető is van. Azzal vádolják őket, hogy kapcsolatban álltak a puccskísérlet szervezőivel.
A hét végén arról érkezett hír, hogy Törökországban hasonló váddal több ezer katonát börtönöztek be.
Hétfőn bejelentették azt is, hogy összesen 103 török tábornokot és admirálist vettek őrizetbe a puccskísérletet követő nyomozásban. Az ország minden szegletéből vettek őrizetbe magas rangú tiszteket, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek az államcsíny megszervezésében.
A török külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy a hatalomátvételi kísérletben a legfrissebb adatok szerint 294-en vesztették életüket, és több mint 1400-an sebesültek meg. A halottak között 190 civil és 104 puccsista katona van.
Közben a dpa azt írta, hogy ankarai kormánykörökből származó információ szerint a légierő volt parancsnoka, Akin Öztürk vezethette a puccsistákat a Recep Tayyip Erdogan török elnök hatalmának megdöntésére tett pénteki éjjeli kísérletben .

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?