kapubanner for mobile

Nyugdíj: kezdhetünk izgulni?

A világ vezető nyugdíjalapjaiban ez idő szerint 25 milliárd dollár fekszik a tizenegy legnagyobb piacon, ami ugyan körülbelül eléri a 2005-ös szintet, de az egy évvel ezelőtti eszközértéknél 5 milliárd dollárral kevesebb, írták a londoni Watson Wyatt elemző cég szakértői hétfőn, a nemzetközi tőkepiaci bonyodalmakkal indokolva a nem realizált vagyonvesztést.

A nyugdíjalapok befektetéseikkel nem csupán a részvénypiacokon vesztettek a múlt évben, hanem az állampapírok piacán is, mert csökkentek a hozamok, növelve a nyugdíjalapok veszteségeit. A Watson Wyatt 11 ország államkötvényeinek hozamgörbéjét elemezte kalkulációjához, ezek közül 10 országban csökkentek a nyugdíjalapok követelései, Németország maradt a kivétel: ott is viszonylag magas az államadósság aránya a nyugdíjalapok portfoliójában, de a német kötvényeket a piac biztonságosnak tartja.

A nyugdíjalapok tavaly erősen átcsoportosították befektetéseiket, nevezetesen a részvénypiaci befektetéseket tovább mérsékelték, annak részaránya - a hét legjelentősebb nyugdíjalapokkal rendelkező államban - 42 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 51 százalékról és az 1998-as 60 százalékról. Az állampapírok részaránya a befektetési portfoliókban átlag 40 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 36 százalékról, az egyéb - ingatlan, tőke és nyersanyag - befektetések aránya is nőtt, 12 százalékról 17 százalékra.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek