kapubanner for mobile

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma. Az összes szerződő között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást. Az UNION Biztosító arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban. A biztosító saját adatbázisa szerint tavaly az érintettek 25 százaléka elmulasztotta ezt a lépést, az új szerződők körében ez az arány még magasabb, 34 százalék volt, vagyis háromból egy új ügyfelet érintett ez a probléma.

A 2014. év elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírás azonban nem kerül
automatikusan az ügyfelek szerződésére, azt a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallás keretében kell igényelni. A NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a összeget a biztosítónál vezetett számlára.

„Az ügyfelek évről évre egyre tudatosabban járnak el az adójóváírás kapcsán: saját állományunkban például 2015-ben még a szerződők fele mulasztotta el a visszaigénylést, 2016-ban 35, tavaly pedig 25 százaléknyian voltak figyelmetlenek - magyarázza Bárdos Tamás, az UNION Biztosító személybiztosítási üzletágának igazgatója - Ez persze még mindig nagyon jelentős arány, a tudatosságot különösen az első
befizetési évet követően kell erősítenünk, mivel ebben a körben tavaly is 34 százalékos arányban maradt el a visszatérítés.”

A visszatérítés elmaradását ugyanakkor nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást. Alacsonyabb fizetések mellett az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybe vétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz. Ilyenkor a jóváírás csak csökkentett mértékben kérhető.

A visszatérítések arányának növekedését az ügyfelek tudatosságának javulás mellett az is elősegíti, hogy egyre többen veszik igénybe a NAV adóbevallási tervezetét, amelyben az adóhatóság automatikusan feltünteti a kifizetőktől, többek között a nyugdíjbiztosítási szolgáltatóktól kapott adatokat is.

Az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Az szja-bevallásokat idén a pünkösdi ünnepek miatt május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak még maradt lehetősége arra, hogy a pótlásról intézkedjen biztosítójának ügyfélszolgálatán. Akkor sincsen veszve az összeg, ha valaki a bevallás benyújtását követően vette észre, hogy elmulasztotta az igény feltüntetését: ez a lépés az elévülési időn belül (a tavalyi befizetések után járó visszaigénylések esetében például 2023 végéig) önellenőrzés keretében utólagosan pótolható.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk

Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület

A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk