Oktatási, kutatás-fejlesztési együttműködést kötött a BME és a V-Híd Csoport
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és Magyarország vezető infrastruktúraépítő cége, a V-Híd Csoport együttműködési megállapodást kötött, amely új szintre emeli az oktatás és a szakmai képzés kapcsolatát - közölte a csoport az MTI-vel csütörtökön.
A közleményük szerint a közös céljuk, hogy az építőmérnöki kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzésben részesüljenek. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.
A megállapodás keretében a V-Híd vendégoktatókat biztosít a BME alap- és mesterképzéseihez, továbbá az "#építő 250" ösztöndíjprogram részeként évente legalább 30 hallgatónak, a vállalat saját alapítású V-Akadémia alapítványa további 5 tehetséges diáknak nyújt majd anyagi támogatást és szakmai fejlődési lehetőséget.
A cég segíti a BME Építőmérnöki Kar Zielinski Szilárd Szakkollégiumát, hozzájárul ahhoz, hogy 6-12 középiskolában pályaorientációs programok valósuljanak meg - írták.
Az együttműködés kiemelt része az egyetemi tárgyak tematikájának fejlesztése, új tantárgyak és tananyagok kidolgozása, amelyek a 21. századi infrastruktúra-építés kihívásaira készítik fel a hallgatókat. A BME szoros együttműködésben segíti a V-Híd belső képzési rendszereinek fejlesztését is.
Közölték: a szakmai együttműködés nemcsak az oktatásra és képzésre terjed ki, hanem a kutatás-fejlesztésre is. A 2024 őszén Berlinben megrendezett InnoTrans kiállításon a BME Építőmérnöki Kara, az osztrák Plasser & Theurer és a V-Híd már kötött egy háromoldalú megállapodást, így számos közös kutatási projekt indulhat, amelyek a vasúti pályák állapotának felmérésére, a vasútépítő gépek fejlesztésére és a digitalizált adatfeldolgozás automatizálására fókuszálnak.
Sárváry István, a V-Híd Csoport vezérigazgatója a most létrejött partneri együttműködés aláírását követően a közleményben hangsúlyozta:
a BME Építőmérnöki Karának mérnökei mindig is kiemelkedő szakmai színvonalat képviseltek, amelyet megtapasztaltak munkatársaik körében.
Ez az együttműködés lehetőséget teremt arra, hogy közösen formálják a jövő mérnökeinek tudását és hozzájáruljanak az iparág fejlődéséhez - tette hozzá.
"A megújuló Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem stratégiai célja, hogy olyan oktatási, kutatási és innovációs környezetet hozzon létre, amelyben a hallgatók versenyképes tudásra tesznek szert. A BME stratégiájának középpontjában áll az egyetem és az ipar együttműködésének erősítése, hiszen korszerű, jövőálló mérnöki és gazdasági tudást csak a magasszintű elméleti ismeretek és az ipari, gyakorlati tapasztalatok átadásával adhatunk hallgatóinknak. A hazai vállalkozások fejlesztése és nemzetközi versenyképességének javítása érdekében pedig kutatási erőforrásainkat ajánljuk az innovatív vállalkozásoknak. A BME és a V-Híd Csoport közötti együttműködések kiváló példái e stratégia megvalósításának" – fogalmazott a közleményben Charaf Hassan, a BME rektora.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?