Olyanok vagyunk, mint egy karmester: vezényeljük hazánk légiforgalmát

Mikor kezdte el érdekelni a repülés?

Mondhatni, hogy én ebbe beleszülettem, mert édesapám tornyos légiforgalmi irányító. Mielőtt a HungaroControlhoz kerültem, nagyjából tisztában voltam azzal, hogy mit jelent ez a hivatás, milyen a munkabeosztás, hiszen már gyerekkoromban érzékeltem például, hogy apukám éjszakás, mert akkor nem aludt otthon. 12 éves korom körül kezdett el jobban foglalkoztatni az, hogy vajon ő mit csinál, és az érdeklődésem hamarosan addig fajult, hogy eldöntöttem: én is légiforgalmi irányító szeretnék lenni. Így igazából tudatosan készültem erre a pályára, nekem mindig ez volt az „A” tervem. Leérettségiztem, aztán elvégeztem egy egyetemi alapképzést, utána pedig jelentkeztem a légiforgalmi irányító képzésre. Apukám miatt alapvetően a tornyos munkát ismertem, kezdetben én is erre vágytam, de aztán másként alakult, közelkörzeti irányító lettem, aminek ma már nagyon örülök. 

A légiforgalmi irányítók között van tornyos, közelkörzetes és távolkörzetes, mindenki más szegmensben dolgozik. A tornyosok elsősorban a földi mozgásokat vezénylik a reptéren, ők adják a fel- és leszállási engedélyeket, ők gurítják a gépeket az állóhelyre. A közelkörzeti irányítóké a felszállás utáni és a leszállás előtti szakasz, vagyis az emelkedés vagy a süllyedés során felügyelik a repülőgépek mozgását, majd átadják a távolkörzeteseknek, akik utazómagasságra emelik és kivezetik őket az ország légteréből, de utóbbiak felelnek az átrepülő forgalomért is. Ez a három egység nagyon szorosan összekapcsolódik, folyamatosan együttműködünk, koordinálunk. 

Nem könnyű bekerülni és bent maradni a képzésen. Hogy élte meg ezt a folyamatot? 

A kiválasztás egy többlépcsős folyamat, amit kellemes kihívásnak éltem meg. A képzés valóban nem könnyű, rá kell szánni az időt, ezt a két évet ennek kell szentelni, mert folyamatosan kell teljesíteni, az elvárások magasak. Viszont a befektetett idő és energia megtérül, mert a végén egy életre szóló, megbecsült hivatást kaphat az ember. Egyébként a képzés élvezetes, az oktatók segítőkészek. A nehézségek leküzdéséhez szervezett támogatást kaptunk: mindenkinek volt dedikált mentora, akit bármikor meg lehetett keresni, ha szükségét éreztük.

Nagyon különleges hivatás ez, nagyon magába tud szippantani, és általában, aki elkezdi, az ezt szeretné csinálni élete végéig.

Feltételez ez a választás egy különleges érdeklődést a repülés iránt vagy van, aki csak úgy belecsöppen?

Azt gondolom, hogy nagy a szórás. Az én évfolyamomon volt, aki addig a pontig talán csak egyszer repült életében, de olyan is, aki az utcán meglátott egy hirdetést, jelentkezett és bejutott a képzésre. Persze más légiforgalmi irányító „csemete” is volt a csapatban, aki hozzám hasonló háttérrel rendelkezett. Alapvetően kijelenthető, hogy nem kell különösebb érdeklődés ahhoz, hogy valaki jelentkezzen vagy befejezze a képzést, idővel úgyis megszereti ezt a közeget.  

Hogy néz ki egy munkanapja?

12 órás műszakokban dolgozunk, általában egyet nappal, reggel 7-től este 7-ig, aztán egyet éjszaka. Ezután három szabadunk van, mielőtt felvesszük a következő műszakot. Ez ciklikusan ismétlődik, így jó előre lehet tervezni. Persze ez a beosztás változhat, ha valaki projektben vesz részt vagy oktat, de alapesetben hónapokra előre tudjuk a beosztásunkat.    

Radlóczky Zsófia

A 12 óra nagyon soknak tűnik egy ilyen komoly koncentrációt igénylő munkában.

Szellemi fáradtság a nap végén mindig jelentkezik, de a műszakokba pihenőidők is be vannak iktatva, tehát nem kell 12 órán át irányítani. Egy-egy beültetés általában másfél órát tart, utána egy 45 perces szünet következik. 

Mi mindenre kell egyszerre figyelni?

Alapesetben párban dolgozunk, ami biztonságérzetet ad. Az egyik irányító a „végrehajtó”, aki a pilótákkal kommunikál, míg a másik a „tervező irányító”, aki segíti a gépek besorolását. Egyszerre több képernyőt kell figyelni, és ha sok gép van a levegőben, akkor mindegyiket szemmel kell tartani, hogy merre jár, mit csinál, meggyőződve arról, hogy követi a kiadott utasításokat. Közben az időjárási radarképet is folyamatosan kémlelni kell, mert a zivatartevékenységek befolyásolják a repülést. Gyors reakcióidőre és határozott döntéshozatalra van szükség, illetve a különböző forgalmi helyzetekhez is rugalmasan kell alkalmazkodni. 

Mennyire érzi mindezt stressznek?

Én ezt nem stressznek élem meg, inkább élvezem, mert gyakorlatilag karmesterként vezényeljük a forgalmat. Nem szokványos forgalmi helyzetek persze vannak, de olyankor jön az adrenalin-löket, mert gyorsan megoldást kell találni az előállt helyzetre, és amikor az megszületik, akkor rögtön elégtétel is érzek, így pozitív stresszként élem meg ezeket a szituációkat. Persze rendkívül felelősségteljes döntéseket kell meghozni, ami nem egy komfortos állapot, de az állandó képzéseknek és reziliencia programoknak köszönhetően, higgadtan tudjuk kezelni ezeket a szituációkat is.   

A felelősséget meg lehet szokni? Gondolom, nem lehet minden pillanatban arra gondolni, hogy hány ember életéről van szó?

Csak úgy végezhető ez a munka, ha ezt a gondolatot kizárjuk. Mi a repülőgépek helyett radarpöttyöket látunk a monitorokon. Ha mindig arra gondolnánk, hogy hány utas van a fedélzetükön, akkor az nagy mentális teher lenne. 

Hogyan kezelik a nem szokványos helyzeteket? 

Azért is jó, hogy párban dolgozunk, mert mindig csapatmunka van, együtt ötletelünk ilyen helyzetekben is. Utólag minden, nem szokványos szituációt közösen kielemzünk, aktívan foglalkozunk velük az állományi elméleti képzéseken vagy a szimulátoros gyakorlatok során. A cél, hogy fejlesszük magunkat, és mindenre fel legyünk készülve. 

Minden évben van szinten tartó elméleti és szimulátoros képzés a vészhelyzeti folyamatokra, de csapatépítő és -fejlesztő tréningeken is rendszeresen részt veszünk. A munkacsoportok egyébként többnyire állandóak, a nyugdíjazás és az új gyakornokok érkezése jelent némi változást, ugyanakkor mindenkivel szoros az együttműködés, mert, ha bármilyen oknál fogva valakit helyettesíteni kell, akkor a másik csoportból vezényelnek át valakit.  

Mi az, amivel fel tud töltődni a munka után? 

Ahogy említettem, szeretem az időbeosztásunkat, mert a családdal lehet minőségi időt tölteni, ezen kívül szeretek sportolni, kirándulni, olvasni. A szabadnapokat ügyintézésre is ki szoktam használni, és jó, hogy ilyenkor nincs rohanás.

Munka közben: mindig 110 százalékon kell teljesíteni

Tart-e esetleg a kiégéstől? 

Nem tartok tőle, és apukámon sem látom ennek jelét, pedig ő már évtizedek óta légiforgalmi irányító. A megfelelő mentális állapot elengedhetetlen az irányításhoz, ezért a vállalat 24 órás pszichológiai asszisztenciát biztosít a kollégák számára. Én azt gondolom, hogy ez a szakma lehetőséget ad a kiteljesedésre. Most jelentkeztem oktatónak, így öt év után, mert nagyon szeretnék ennek a folyamatnak is a részese lenni. 

Mennyit változott az elmúlt öt évben a technológia, ami segíti a munkát?

Mindig vannak technológiai fejlesztések, amelyek támogatják a munkavégzést, megkönnyítve a döntéshozatalt. Ezek a fejlesztések segítik például a légtérben a konfliktusok kiszűrését, a repülőgépek biztonságos elkülönítésének fenntartását, de vannak figyelmeztető, előrejelző eszközeink is, amik segítik a munkánkat. 

A mesterséges intelligencia fontos döntéstámogató eszköz lehet, de az irányítói munkakört és az emberi döntéseket nem válthatja ki. Éppen a különleges kihívást jelentő szituációk nem standardizálhatók, vagyis nem lehet őket előre megírt programokkal megválaszolni. Ilyen helyzetekben jelen kell lenni, azonnali döntéseket kell hozni.

Mik a legfontosabb tulajdonságok, készségek ebben a szakmában?

A csapatmunka, a rugalmasság, kreativitás és a gyors döntéshozatali képesség. 

Fiúk vagy lányok vannak többen az irányítók között? 

2018-ban, amikor én jelentkeztem a képzésre, még csak ketten voltunk lányok a több mint 20 fős évfolyamon. Manapság már átlagosan 4-5 lány is felvételt nyer egy-egy hasonló létszámú tanfolyamra. Miután munkába álltam, akkor is hosszú ideig egyedüli lány voltam a csoportban, de egy kolléganő nemrégiben csatlakozott hozzánk, így már ketten vagyunk. Én mindenképpen bátorítanám a lányokat a képzésre való jelentkezésre, mert ugyanúgy helyt tudnak állni, mint a férfiak. 

Mit tanácsolna annak, aki jelentkezni szeretne? 

A magabiztos angolnyelv-tudás nagyon fontos, mert a tanfolyam jó része ezen a nyelven zajlik. Emellett az elhivatottság és a céltudatosság is rendkívül fontos, két évet a képzésnek kell szentelni, teljes erőbedobással arra kell fókuszálni, mert másképpen nehéz elvégezni. Legyen ez egy olyan projekt, amit mindenképpen sikerre akar vinni a jelentkező, ezt a szemléletet javaslom. Szakszolgálati engedély birtokában azonnal munkába lehet állni, ahol mindig 110%-kal kell teljesíteni. 

Fotók HungaroControl