Ön megengedheti, hogy elmenjenek dolgozói?
Mindannyian tisztában vagyunk a 2020-as munkaerő-piaci helyzettel. Nehéz és drága megfelelő kollégát keresni egy adott pozícióra, de elveszíteni egyet még nagyobb problémát okoz. Ha már volt kapcsolata fejvadász céggel, akkor pontosan tudja, hogy 1-2 millió forint közötti összegbe kerül egy új munkatárs felkutatása. A betanítás is igen költséges és az is tény, hogy az új dolgozó kb. a 4-5. hónaptól kezd el értéket termelni és nem csak viszi a pénzt. Erről ír Karácsony-Kasza Renáta, a SalvadorSystem Kft. ügyvezetője.
Ön átgondolta már, hogy nem a közvetlen irányítása alá tartozó dolgozói miért is mennek el?
Ha egy vezető alapvető feladatait vesszük, ami:
• a szervezés
• tervezés
• vezetés
• irányítás
• és ellenőrzés
ötösében merül ki, akkor érdemes a saját felelősségünket is vizsgálni. Nem a személyes kompetenciákat szeretnénk kitárgyalni olvasóinkkal, hanem a rendelkezésre álló eszközök hiányának hatását a fluktuációra. Hiszen erős ok-okozati összefüggés van a kettő között.
Belegondolt már abba, ha nem vértezi föl vezetőit, humán fronton dolgozó kollégáit a megfelelő eszközökkel, az ugyanaz mintha az esztergályosnak nem adna munkagépet, vagy az eladónak kasszát. Egy szervezési-tervezési folyamat során az eszközöket is vizsgálni kell a rendelkezésre álló humán erőforrások és költségek mellett, ne felejtkezzen meg vezetőiről, HR-es kollégáiról.
Hogyan tud az Ön alatt dolgozó vezető, HR-es értékelni és visszajelzéseket adni hiteles, folyamatosan vezetett értékelési nyilvántartások, képzési tervek nélkül? Ha a visszajelzések nem egységesek, nem az Ön vállalatának értékeit fogják reprezentálni. Dolgozói nem fogják tudni mihez kell igazodni, így szedett-vedett, szubjektív, esetenként igazságtalan lesz az értékelés.
Mi a legfőbb megtartó erő egy cégben?
A megbecsülés!
A hiteles, alátámasztott, igazságos, előre kihirdetett visszajelzések a legfontosabbak azon a téren, hogy dolgozói ne menjenek el az Ön cégétől. Nem a fizetés és nem a munkakörülmények, hanem a megbecsülés a legtöbbet emlegetett fogalom a dolgozók között. Ez a szó nagyon sokszor elhangzik, de mit is takar? Azt, amit az előbb írtunk. Hiteles, alátámasztott, igazságos, egységes értékeket reprezentáló, előre megismerhető rendszert, amihez tudunk igazodni. Ez alapján adjuk az értékelést, ez a megbecsülés.
Amennyiben az értékelések vagy akár a fegyelmi ügyek nem ezen metodika szerint történnek, a visszajelzések teljes mértékben az ellentétes hatást érik el, felborzolják a kedélyeket és a dolgozók kiégetté, hitevesztetté válnak az Ön vállalatával kapcsolatban. Higgye el, el fognak menni, rengeteg álláslehetőség van. Más esetben toxikussá válik a hangulat, az emberek egymást fogják hergelni, a produktivitás meg iszonyatos módon romlani fog.
Véleményünk szerint ez az oka annak, hogy az emberek félnek magyar tulajdonú cégnél dolgozni. Tegye átvilágíthatóvá, igazságossá és egységessé a humán erőforráshoz kapcsolódó feladatokat.
Ha átgondolja, micsoda erőfeszítést igényel ez az Ön részéről, ha nem választ megfelelő eszközöket és partnereket, akkor máris nem lesznek ezen megoldások olyan drágák.
Karácsony-Kasza Renáta
SalvadorSystem Kft. Ügyvezető, HR stratégiai tanácsadó

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?