kapubanner for mobile

Önkéntes katonákat keresnek

A honvédelmi kiadások egyre nagyobb részt tesznek ki az állami költségvetésben, folyamatosan zajlik az állampolgárok bevonása a nemzetvédelembe. Most a járásokban toborozzák a katonákat, akik bruttó 158 715 forintot kapnak az első évben - írja az mfor.hu

Az oldal megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium azt közölte "az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálati formával kapcsolatosan tavasszal elindult a tájékoztatás a megyékben, majd folytatódott - és jelenleg is tart - járási szinten."


Mennyit keres egy önkéntes katona?



A szerződéskötést követően a honvédelmi illetményalap 75 százalékában megállapított szerződéskötési díjat kap a jelentkező. Ez jelenleg bruttó 31 215 forint. A teljesített szolgáltati évenként, utólag, egy alkalommal rendelkezésre állási díjat is fizetnek az önkéntes tartalékos állományba tartozó katonáknak. Ennek összege a hatályos minimálbérrel egyezik meg, ami jelenleg bruttó 127.000 forint - írta a lapnak a Minisztérium.

Ez egyébként akkor is megilleti a katonákat, ha tartalékosok, azaz be sem lépnek a laktanya területére. Ha valaki szolgálatot is teljesít, akkor a szerződésben előírt, rendfokozatához tartozó illetményt kapja. A fizetésen kívül kapnak laktanyai elhelyezést, ételt, és persze munkaruhát. Szociális támogatásokat is igényelhetnek pl. utazási kedvezményt.


Mit csinál az önkéntes katona?



A tartalékos katonának a rendelkezésre állás időszakában nincs az általános katonai élettel kapcsolatos kötelezettsége. A behívás után a Magyar Honvédség tényleges állományába kerül, szerződésen rögzítik feladatait. Onnantól kezdve a katonának járó jogok és kötelezettségek vonatkoznak rá.

A minisztérium szerint a honvédelem egyik legfontosabb célja a hivatásos és szerződéses állomány feltöltöttségének a növelése. Erre szolgál egyebek mellett a 2019-ig tartó folyamatos illetményfejlesztés, a honvédelmi életpálya-modell - írja az oldal.

Szeretnék a teljes civil szférát megszólítani: ebben jelentős szerepet kap a Honvédelmi Sportszövetség, amely a szabadidősportokon keresztül kívánja bevonni az embereket. A fiatalok megnyerése is fontos, a tárca megpróbálja ösztönözni őket, hogy tevőlegesen is részt vegyenek Magyarország biztonságának megőrzésében.

Fotó Pixabay
mfor.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek