Önkormányzati támogatással dolgozhatnak a diákok
Összesen negyvenöt diáknak ad munkát a nyári szünidőben Szombathely önkormányzata, alkalmazásuk költségeit a magyar állam egy központi program keretében teljes egészében megtéríti - mondta el az MTI érdeklődésére Angyal László, a szombathelyi városi önkormányzat kommunikációs vezetője.
A diákok a város által fenntartott kulturális intézményekben, rendezvényeken segédkeznek, a polgármesteri hivatalban adatot rögzítenek, néhányan közülük a szombathelyi múzeumokban, a Vasi Skanzenben, az Iseumban és a Romkertben kapcsolódnak be a kertrendezési munkákba, de akadnak olyanok is, akik a múzeum régészei mellett ásatásokon dolgoznak.
Mások a város szociális intézményeiben, például a Pálos Károly Családsegítő Szolgálatnál a "diákok a segítő kezek program keretében" időseknek segítenek a bevásárlásban, a rendrakásban vagy éppen felolvasnak nekik - egészítette ki.
A vasi megyeszékhely főútjain mostanában gyakran látni diákokat füzettel és tollal a kézben, amint az elhaladó járműveket számolják, vagy éppen az utasokat kérdezik utazási szokásaikról. Az így begyűjtött adatok egy felmérés részét képezik majd, amelyet szintén a város önkormányzata rendelt meg.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?