Országos sztrájk lesz szeptember 14-én, most már biztos
Hivatalosan is bejelentette a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), hogy szeptember 14-ére újabb, ezúttal egész napos sztrájkot hirdetett.
Június 22-én figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak amiatt, hogy mintegy 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből több mint 24 ezer nyolc éve egyáltalán nem kapott béremelést. Akkor több mint ötven polgármesteri hivatalban tartottak kétórás munkabeszüntetést, a mostani tiltakozás azonban már egész napos lesz és az egész országra kiterjed.
A kormány a szakszervezetekkel való egyeztetés nélkül a költségvetési törvényben rögzítette, hogy 2017 januárjától megadja az önkormányzatoknak azt a jogot, amellyel régen is rendelkeztek, hogy az illetményalap megállapításáról dönthessenek - idézte fel. Ezt Boros Péterné , az érdekvédelmi szervezet elnöke álságosnak nevezte, mert csak azoknak a helyhatóságoknak adna jogi lehetőséget az emelésre, amelyek ezt finanszírozni tudják.
Eredménynek nevezte azt, hogy a kormány jogosnak találta a követelést. Hozzátette: bár a kormány az önkormányzati érdekszövetségekkel a szakszervezet tudtával folytatott háttéregyeztetéseket, velük nem jelöltek ki tárgyalási időpontot a követeléseikről, ezért is döntöttek az újabb nyomásgyakorlásról.
A szakszervezeti vezető ismertette: most mérik fel a részvételi hajlandóságot az egész napos sztrájkban, de "a hangulatból azt érzékelem, hogy többen leszünk, mint voltunk" júniusban.
Az önkormányzati érdekszövetségekről szólva elmondta: az előző sztrájkkal kapcsolatban egyedül a Megyei Jogú Városok Szövetségével nem tudtak egyeztetni, most azonban ők is megkeresték a szakszervezetet, és szeptember 6-án tárgyal majd Szita Károly elnökkel.
Az önkormányzati köztisztviselők 2008 óta nem részesültek illetményemelésben, nem változott az illetményalap, ami továbbra is 38.650 forint, ezt szeretné a szakszervezet 50 ezer forintra növelni. Úgy látják, hogy a kistelepüléseken dolgozó köztisztviselők általában a közmunkás bérnek megfelelő összeget visznek csak haza - mondta.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
Csapatnak véljük, de csak csoportnak mérjük, közösségként pedig még csak a kanyarban sincs… - mikor és mitől válik valódi csapattá az emberek... Teljes cikk
Az AI-eszközök felgyorsítják a munkavégzést, a felszabaduló idő azonban sok cégnél nem a dolgozóknál marad. A Cisco HR-vezetője szerint az egyik... Teljes cikk
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hete
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 3 hete
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 4 hete
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 2 hónapja
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók 2 hónapja
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 3 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 3 hónapja
- Sztrájk és káosz a világ leghíresebb múzeumában 3 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 4 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben