kapubanner for mobile

Ősszel újabb sztrájkra készülhetünk

Ősszel újabb sztrájkot hirdethetnek a szakszervezetek és a civilek - mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Magyar Időknek.

Mendrey László szerint jelenleg alacsony képzettségű alattvalóréteg kinevelése zajlik, ám pozitívum, hogy a kormány felismerte: csökkenteni kell a gyerekek terhelését.

Az őszi sztrájkkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az nem cél, hanem eszköz. A közoktatás területén szerintel felmerül, hogy mi lesz a gyerekekkel, hogyan szolgálja az egyébként az alaptörvényben biztosított munkavállalói jog a közoktatás, az ország és a társadalom egészének ügyét. "Meg kell vizsgálni, mikor kisebb a kár. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi oktatáspolitika sem rövid, sem közép-, sem pedig hosszú távon nem szolgálja a fent említettek érdekeit, ezért – ha kell, és úgy tűnik, kell – nem tekinthetünk el a legkeményebb érdekérvényesítő eszköz újbóli alkalmazásától." - mondta Mendrey László.

Magyar Idők
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből

15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk

A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét

A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk

Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg

Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk