Öt karrierfogadalom, ami beindítja az új évedet
Az év eleje a számvetés és a fogadalmak időszaka, érdemes ilyenkor összegezni az elmúlt esztendő tapasztalatait, és gondolkodni a jövőn. Jó alkalom ez a karriertervezésre is, hiszen sokkal nyitottabbak vagyunk arra, hogy új célokat tűzzünk ki, akár a magasabb fizetés, a szakmai előrelépés, vagy a munkahelyváltás reményében. A Perfekt Zrt. szakértője szerint az alábbi öt tanácsot érdemes megfogadni, hogy karrierünk szempontjából is igazán sikeres legyen a 2018-as év.
Ha éveken át ugyanazt a munkakört töltjük be, és ugyanazokat a feladatokat látjuk el, rizikósnak és kényelmetlennek tűnhet kimozdulni a megszokott rutinból még akkor is, ha úgy érezzük, hogy nem tudunk kiteljesedni a munkánkban. Érdemes ezért átgondolni, hogy hol tartunk a karrierünkben, jó úton haladunk-e, hová szeretnék eljutni, és mit kell tennünk ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. Ha úgy ítéljük meg, hogy elérkezett a változtatás ideje, ne féljünk kimozdulni a komfortzónánkból.
Megtalálom a motivációmat!
Ha úgy érezzük, hogy már nem motivál minket a munkánk, érdemes utánajárni, hogy mi lehet ennek az oka. A munkakörünk, a fizetésünk, a környezetünk hat negatívan a munkakedvünkre? Ha megvan a hiba forrása, akkor azt is ki tudjuk találni, hogy miként változtassunk ezen a helyzeten.
Nyitva tartom a szemem!
Érdemes a fél szemünket mindig rajta tartani a munkaerőpiaci híreken, hiszen bármikor szembe jöhet egy olyan lehetőség, amelyet kár volna kihagyni. Ha egy álláslehetőség felkelti a figyelmünket, bátran adjuk be az önéletrajzunkat - próba szerencse. A jelentkezéssel még semmit nem veszítünk, de az is lehet, hogy gyorsabban sikerül előrelépnünk a karrierünkben, mint gondoltuk volna.
Proaktív leszek!
Akár a munkahelyünkön lépnénk előre, akár új munkahelyet keresünk, a proaktív szemlélettel biztosan szerzünk egy jó pontot jelenlegi vagy leendő munkaadónknál. Higgyük el, mi is jobban fogjuk érezni magunkat, ha nem csak a minimumot teljesítjük, és képesek vagyunk hatékonyan előrelendíteni a munkát a részvételünkkel.
Tanulok valami újat!
Ki mondta, hogy a tanulás csak a fiataloké? Ma már nem muszáj választanunk munka és tanulás között, számos, rugalmas időbeosztásban és rövid idő alatt elvégezhető OKJ-s képzés közül választhatunk, amelyek akár munka mellett is teljesíthetőek. Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint a tanulás rendkívül jó hatást gyakorol a motivációnkra. Amellett, hogy új célokat tűzhetünk ki, frissen tartja a szellemünket, és új kapukat nyit ki, akár saját területünkön belül kamatoztatjuk a megszerzett tudást, akár pályamódosításon törjük a fejünket.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A bizalom hiánya ma már nemcsak hangulati kérdés, hanem a teljesítmény egyik rejtett gátja. Egy friss tanulmány megmutatja, miért látják sokszor... Teljes cikk
Három évvel a ChatGPT megjelenése után a legtöbb nagyvállalatnál elmaradt a várt termelékenységi áttörés. A vezetők tapasztalatai szerint a... Teljes cikk
A microshifting a hagyományos 9–5 munkarend radikális újragondolása: rövid, nem folyamatos munkaidő-blokkokra bontja a napot, igazodva a dolgozók... Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 7 napja
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 1 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?