kapubanner for mobile

PannonDiák HR konferencia és Z generációs állásbörze

Egyedülálló és sok értelemben innovatív rendezvényt indított útjára idén a PannonDiák Iskolaszövetkezet, mely esemény, a munkaerőpiac szempontjából releváns résztvevőkre fókuszálva, támogató platformként kíván jelen lenni. A hagyományteremtő céllal létrehozott, állásbörzével egybekötött konferencia egyediségét mutatja, hogy több felsőoktatási intézmény szervezésével, valamint közhasznú és élvonalbeli piaci szereplők támogatásával valósult meg.

images

Az április 14-én, elsőként megrendezésre kerülő esemény feltett célja volt, hogy a klasszikus állásbörze nyújtotta lehetőségen és számtalan nyitott pozíció tárházán túl, a diákok „tapasztalati forrásaihoz” – próbainterjú, CV tanácsadás, próba AC, grafológus, generációs workshop – hozzájáruljon, valamint az önismeretük fejlődését is segítse. Emellett kötetlen és közvetlen találkozási lehetőséget biztosított a munkaerőpiacon aktívan részt vevő, különböző generációk, s a foglalkoztatásban érintett intézmények részére.

Katona Gábor, a Szövetkezet értékesítésért és ügyfélkapcsolatokért felelős kollégája, a rendezvény egyik szervezője hozzátette:

„Tudatosan igyekeztünk egy olyan sokrétű program összeállítására, mely kellő motivációt jelent a „Z” generációt képviselő diákokat aktív részvételéhez. Minden követ megmozgattunk, hogy kiemelkedő szakemberek beszéljenek az oktatási intézmények, diákok és a munkaerőpiac együttműködését jelentő kihívásokról. Elfogadta meghívásunkat az Oktatási Hivatal Szakmai Gyakorlatok és Duális Képzések Osztályának vezetője, Garamvölgyiné Gáspár Andrea, valamint DR. Hevesi Kriszta egészségfejlesztő szakpszichológus is. Úgy gondoltuk, s be is bizonyosodott, hogy az ő jelenlétük és szakértelmük kiemelten hozzájárult a rendezvény minőségének emeléséhez.”

Az esemény szervezését öt partnerintézmény segítette (Gábor Dénes Főiskola, Zsigmond Király Főiskola, Károli Gáspár Református Egyetem, Kodolányi János Főiskola, Óbudai Egyetem), továbbá szakmai sokszínűségéhez a Legjobb Vagyok Tehetsémentoráló Közhasznú Nonprofit Kft. járult hozzá.

„Hasznos tapasztalás volt számunkra –folytatta Katona Gábor-, hogy a hagyományos értelembe vett állásbörze már korántsem a lehetőségek fellegvárát képviseli a munkaerőpiacra belépő digitális generáció számára. Ahhoz, hogy a hasonló rendezvények valóban kiemelt jelentőséggel bírjanak mind a fiatalok, mind a kiválasztó oldal számára, elengedhetetlen az állásbörze offline jellegének, online világba történő részleges átültetése. A következő börzénket illetően egy dologban biztos vagyok, elhagyjuk a fogalomhoz kötődő klasszikus felállást és kereteket, s újszerű megközelítésbe helyezzük a fiatalok elérését, a saját életterük és biztonsági zónájuk tükrében.”
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek