Piszkálódás és teljesítménykényszer
Ha a főnökünk kezd agrsszívan viselkedni, az egyetlen hatásos megoldás, ha máshová helyeztetjük át magunkat.
A munkahelyi piszkálódás jelenségről Kiss István pszichológust kérdezte a Jobpilot Pályacsúcs Magazin. A szakértő úgy véli, minden munkahelyen előfordul, hogy az egyik kolléga fúrja a másikat. A munkatársak összeférhetetlensége leginkább a teljesítménykényszerre vezethető vissza. A versengés magyarázata általában az, hogy a cég vezetősége annyira erőteljesen koncentrál a célokra, hogy ennek érdekében feláldoz minden emberi kapcsolatot a munkahelyen.
Az otthoni sikertelenséget kompenzálják
Rövid távon eredményesnek bizonyulhat a teljesítmény kisajtolása a munkatársakból. Ez a stratégia azonban hosszú távon tarthatatlan, a dolgozók elégedetlenséghez, kiégéséhez vezet. A munkatársi kapcsolatok könnyen elmérgesedhetnek, ami azt is eredményezheti: éppen a legjobban teljesítő emberek gondolják majd úgy, hogy felesleges erőfeszítéseket tenniük a munkahelyen. Ők ugyanis azt tapasztalják, az eredményekért járó elismerést, dicséretet mindig az ügyesebben helyezkedő kollégák zsebelik majd be. Ennek következtében a jól teljesíthető, de el nem ismert munkavállaló elhagyja a céget, amit módja nyílik rá.
A kellemetlenkedők közös jellemzője: mindig hatalomra és pozícióra törnek munkahelyükön. A hatalomvágy motorja sok esetben az alacsony önértékelés, és az emberi kapcsolatokban való sikertelenség. Az összeférhetetlen kolléga családi- vagy párkapcsolataiban jellemzően kevésbé boldog és sikeres.
Amikor a főnök piszkálja a beosztottakat
Amikor a zaklatást maga a főnök kezdeményezi, viselkedése hátterében gyakran téves elképzelés áll. Úgy érzi, a hatalommal rendelkezők minden téren elsőbbséget élveznek. Jó, ha tudjuk, egyenlőtlen játszmára vállalkozunk, ha harcba bocsátkozunk. Ilyenkor érdemes mérlegelni, hogyan kerülhet ki az érintett a felettes hatósugarából. Egy esetleges áthelyezés, munkahelyváltoztatás jó megoldás lehet.
Bármilyen kellemetlen is a munkahelyi összetűzés, nincs egységes recept a kezelésére. Ha úgy érezzük, valaki az állásunkra pályázik vagy sikereinket próbálja meg elorozni, első lépésként beszéljünk az érintettel. Egy türelmes beszélgetés alatt könnyen ki lehet deríteni, mi jár a kolléga fejében. Még arra is fény derülhet, félreértésről volt szó. Ha viszont gyanúnk beigazolódni látszik, fontos tisztázni a helyzetet. Ha valaki folyamatosan áskálódás áldozata, érdemes elgondolkodni, hogyan készülhet fel lelkileg a hasonló helyzetek, a napi konfliktusok leküzdésére. Ilyenkor jól jöhet a szakértői segítség is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?