kapubanner for mobile

Randi az állásinterjún?

A munka világa és a társkeresés nem is különbözik annyira, mint gondolnánk. A Hays 5 pontban foglalta össze, hogy miért is hasonló ez a két terület – és még az is megtörténhet, hogy egy sikeres állásinterjún vagy egy új munkahelyen életed szerelme is rád talál.

images

Íme 5 tipp, hogy te legyél befutó akár egy randin, akár egy állásinterjú során:

1. Az első találkozás
Fontos, hogy jól tájékozottak legyünk azzal az emberrel kapcsolatban, akire majd jó benyomást kívánunk tenni az első találkozás alkalmával. Jó felületet biztosít egy kis utánajáráshoz például a Facebook vagy a LinkedIn, ahol felmérheted a másik szakmai előéletét, érdeklődési körét vagy baráti társaságát.

2. A kémia működik
Bizonyított tény, hogy az első találkozás során a másik jelenléte kémiai reakciót vált ki belőlünk. Persze nincs másról szó, mint hogy az agyunk reagál az „új ember” közelségére, testbeszédére, tekintetére. Ilyenkor a tapasztalataink és ösztöneink alapján ítéljük meg a másikat. Tehát ne feledjük, hogy az első benyomás minden esetben döntő lehet. Akár állásinterjúra, akár randevúra érkezünk: a jó megjelenés és a mosoly már önmagában fél siker!

3. Légy érdeklődő!
Az első találkozásnál mindenki a legjobb arcát igyekszik mutatni. Azonban sokan elfelejtik, hogy nem csak az aktív érdeklődés lehet megnyerő. Hallgassuk végig beszélgető partnerünket, szemkontaktussal jelezve az érdeklődést. Az elhangzottakkal kapcsolatban pedig mindig legyen néhány őszinte észrevételünk és kérdésünk is a beszélgetés során.

4. Ne beszélj az „exedről”
Egy találkozás vagy interjú során mindenképp beszélj az élményeidről, sikereidről vagy azokról a munkatársaidról akik inspiráltak. Sose beszélj azonban egy rossz kimenetelű (munka)kapcsolatról. Leendő (munka)partnerednek biztos az fog a fejében járni, hogy vajon róla is így fogsz-e beszélni a jövőben. Ha mégis napirendre kerül a „szakítás” oka, mindig maradj pozitív, tárgyilagos és objektív.

5. A hívás
Ki telefonáljon először? Az etikett szabályai azt diktálják, hogy a meghívott fél nyilvánítsa ki köszönetét üzenet formájában. Ha a találkozás után nem érkezik reakció egy héten belül, akkor már érdemes telefonálni a kiválasztott(unknak) cégnek és érdeklődni a (munka)kapcsolat folytatása ügyében.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek