kapubanner for mobile

Rangos üzleti versenyen ért el ezüstérmet a Corvinus csapata

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kanadai John Molson nemzetközi MBA esetversenyen 30 egyetem hallgatói mérték össze tudásukat a világ minden tájáról, a Corvinus az elődöntőben a házigazdákat is legyőzte.

A corvinusos hallgatók ausztrál, amerikai, brit, dél-afrikai, dominikai, holland, ír, kanadai, kolumbiai, német, svéd, szingapúri csapatokkal versengtek a montreali Concordia Egyetem John Molson Üzleti Iskolájának nemzetközi hallgatói versenyén január első hetében. Ez a megmérettetés az MBA (Master of Business Administration, a világ legnépszerűbb üzleti szakja) kategóriában a világ legnagyobb és legnehezebb globális versenye, amelynek célja, hogy áthidalja a vállalati és a tudományos világ közötti szakadékot.

Az esetoldás szigorú szabályok között, internet használata nélkül, saját tapasztalatokra és meglátásokra alapozva zajlott. A versenyzőknek jellemzően három óra alatt kellett egy összetett üzleti problémát elemezniük, értékelniük és a kidolgozott megoldást prezentálniuk. A csapatokat a kreativitás mellett a probléma feltárásának sikeressége és az ötlet megvalósíthatósága alapján értékelték.

A Hadházy Adél, Horváth Luca, Józsa Tamás és Keményfi Gergely alkotta hazai csapat a fináléban a svéd Lund Egyetem és a német Münsteri Egyetem hallgatóival küzdött, utóbbi lett az első. A magyar második helyezés a Corvinus történetének eddigi legkiválóbb eredménye ezen a versenyen.

A legnehezebb megmérettetés számunkra az úgynevezett “live case” feladat volt, amely során a vállalati problémát maga a cég vezérigazgatója ismertette élőben a helyszínen. A kihívást leginkább az jelentette, hogy limitált információk alapján kellett a cég komplex problémájára gyorsan racionális és megvalósítható megoldást találnunk. A legkiválóbb teljesítményt szerintünk az elődöntőben nyújtottuk, ahol egy svájci autóipari vállalat környezeti kihívásainak kezelésére dolgoztunk ki hosszú távú növekedési stratégiát. Meglátásaink egyszerre kreatívnak és racionálisnak bizonyultak, emellett pedig a zsűri visszajelzéseiből kiderült, hogy az erős csapategység kiemelt minket a forduló másik két csapata közül. Ezzel az eredménnyel legyőztük az addig veretlen University of New South Wales, illetve a házigazda Concordia egyetem csapatát” – mondta Józsa Tamás a Corvinus hallgatói csapatának képviseletében.

 

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek