Rekord számú friss szakmunkás Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Az idei évben rekord számú, összesen 98 szakmunkás kapott mesterlevelet Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de az új mesterek száma az év végéig elérheti a 100-at is - közölte a megyei kereskedelmi és iparkamara szakképzési osztályvezetője az MTI-vel.
A 13 szakmában dolgozó jelölteknek elismert szakemberekből álló bizottság előtt kellett bizonyítaniuk felkészültségüket a Szolnokon, Jászberényben és Karcagon megtartott vizsgákon.
Szabó Károly tájékoztatása szerint a mestervizsgára aspirálók előzetesen 20-20 órában hallgattak előadásokat pedagógiai és vállalkozói ismeretekből, 120 órában pedig a szakmai tudnivalókat mélyítették el. A felkészülést 58 jelölt esetében az Európai Unió és magyar állam is támogatta különböző pénzügyi csatornákon, ennek mértéke az alkalmazottak és önfoglalkoztatottak esetében 80 százalékos volt. A mesterjelöltek közül néhányan a Németországba, a Lipcsei Kézműves Kamara segítségével a borsdorfi képző központba is kijuthattak.
A megyében legtöbben, szám szerint húszan szakácsként lettek mesterek. Az autó- illetve autóvillamossági szerelők és cukrászok közül egyaránt tizenketten-tizenketten, míg a kereskedők köréből tizenegyen kapták meg a minősítést. Mester lett még több asztalos, gázszerelő, fodrász, kozmetikus, hentes és mészáros, kőműves, húsipari szakmunkás és villanyszerelő is.
A kamara karácsony és szilveszter között még két szakács jelölt vizsgáját is megtartja, és amennyiben ők is sikerrel veszik az akadályokat, 2007-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében kereken százan lesznek szakmájukban friss mesterek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?