kapubanner for mobile

3 milliárd forintos foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési programokat valósítanak meg Győr-Moson-Sopronban

A projekt tervezett befejezési dátuma 2028 júliusa.

images

A Terület- és településfejlesztési operatív program plusz részeként 3,147 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési programokat valósít meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat konzorciumi partnereivel - tudatta az önkormányzat szerdán az MTI-vel.

A projekt célja, hogy a vármegyei önkormányzat vezetésével az egész megyére kiterjedően létrejövő és már működő foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési együttműködések és partnerségek hozzájussanak azokhoz a forrásokhoz, amelyek segítségével meg tudják valósítani képzési és foglalkoztatási programjaikat. Ezek a képzési és foglalkoztatási programok a vármegye gazdasági és foglalkoztatási fejlesztéseit célozzák.

A közlemény szerint a Győr-Moson-Sopron vármegye foglalkoztatási mutatója az egyik legjobb az országban, ugyanakkor továbbra is mutatkoznak területi különbségek. A csornai, kapuvári, pannonhalmi és téti járásokban a befektetői hajlam mérsékelt néhány város kivételével, a mosonmagyaróvári és soproni járásokban pedig főként az Ausztria elszívó ereje miatt kialakult munkaerőhiány okoz problémát.

A projektben a vármegye valamennyi gazdasági ágazatát érintő képzési és foglalkoztatási program valósul meg, amely hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez, diverzifikációjához, a munkához jutás feltételeinek javításához, a területi különbségek mérsékléséhez a hátrányos helyzetű csoportok képzésével, foglalkoztatásával.

A projekt részeként a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat a konzorciumi partnereivel, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatallal a megyei foglalkoztatás bővítésére tervezik a 2023 februárjában aláírt foglalkoztatási paktum továbbműködtetését és komplex foglalkoztatási program megvalósítását.

A projekt célcsoportjai az inaktívak, az 50 év feletti, legalább 30 napja folyamatosan regisztrált álláskeresők és az alacsony iskolai végzettségű, szakképzettséggel nem rendelkező regisztrált álláskeresők. A projekt tervezett befejezési dátuma 2028 júliusa.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk