Rekordot dönthet idén a diákhitelt igénylők száma
A Diákhitel 1-et ebben az évben már mintegy 60 százalékkal igényelték többen, mint tavaly ilyenkor. A Diákhitel Központ mind az új igénylők számában, mind a folyósított diákhitelek összegében rekordra számít.
A Diákhitel Központ csütörtöki döntése alapján továbbra is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel 1 a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakban. A képzési költségre felvehető Diákhitel 2 és a május 1-től elérhető szabad felhasználású Diákhitel Plusz továbbra is kamatmentesen igényelhető.
Soha ekkora igény nem volt a diákhitelekre, idén mind az új igénylők számában, mind a folyósított diákhitelek összegében rekordra számítanak - közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.
Hozzátette: a kormány által bevezetett új diákhitel termék és az egyéb intézkedések célja is az, hogy megakadályozzák a felsőoktatási lemorzsolódás anyagi okok miatti növekedését.
Felidézte, hogy a kormány döntése alapján a Diákhitel 1 havi maximum 70 ezer forintos keretét 150 ezer forintra emelik augusztus 15-től, ennek alapján a következő felsőoktatási tanévtől a hallgatók akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású diákhitelt is felvehetnek, rendkívül kedvező kamatozással.
A vezérigazgató elmondta, hogy a Diákhitel 1-et ebben az évben már mintegy 60 százalékkal igényelték többen, mint tavaly ilyenkor, egyebek mellett azért, mert a kormánydöntéssel meghosszabbították az igénylési és a keretemelési határidőt is. A Diákhitel 2-t 30 százalékkal többen vették igénybe a tavalyinál.
Jelezte, ha a növekvő tendencia folytatódik, akkor idén a 40 ezret is meghaladhatja az új ügyfelek száma és több mint 30 milliárd forint értékben fog hiteleket folyósítani a Diákhitel Központ, amire a társaság 2001-es alapítása óta nem volt példa.
A jelentősen megnőtt igénylésszám is azt mutatja, hogy érdemi segítséget jelentenek a diákhitelek a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés és romló munkaerőpiaci helyzet időszakában - fogalmazott.
Áprilisban döntött a kormány a Diákhitel Plusz bevezetéséről, az aktív jogviszonyú felsőoktatási hallgatók május 1-jétől december 31-ig maximum félmillió forint teljesen szabad felhasználású, kamatmentes kölcsönt igényelhetnek. A vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt az új terméket azok is igényelhetik, akik már vettek fel valamilyen diákhitelt.
A Diákhitel Plusz rendkívül sikeres, mostanáig már csaknem 14 ezren igényelték, a folyósított hitelek száma pedig elérte a 10 ezret - mondta Magyar Péter, hozzátéve, hogy majdnem mindenki a maximális összeget kérte. Kiemelte azt is, hogy ezt a kölcsönt a Diákhitel Központ folyamatosan, egész nyáron tudja folyósítani, míg a Diákhitel 1-et és a Diákhitel 2-t csak a tanulmányi időszakban.
A Diákhitel Plusz-t igénylők is jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra, így ha egy családban megszületik a második gyerek, akkor az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ - emelte ki Magyar Péter.
A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy augusztus közepétől elindulnak azok a struktúraváltó képzések is, amelyekhez igényelhető a Diákhitel Plusz felnőttképzésekhez kapcsolódó változata, amelyben maximum 1,2 millió forint szabad felhasználású és kamatmentes hitelt lehet felvenni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?