Rekordszámú pályázat érkezett a High-Tech Suli programra az idén
Rekordszámú pályázat érkezett a Mészáros Csoport által létrehozott High-Tech Suli (HTS) programra az idén, és mivel erős volt a mezőny, öt helyett hat nyertest hirdettek - mondta az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke csütörtökön Budapesten, a legújabb digitális tanterem átadási ünnepségén.
Várkonyi Andrea kifejtette, az elmúlt 4 évben nagyjából 1,5 milliárd forint értékben tudták támogatni az iskolákat, azzal a céllal, hogy olyan intézményeknek segítsenek, amelyek "a legnagyobbra tudják nyitni a High-Tech Suli kapuját".
A kuratórium elnöke hozzátette, hogy ez a nyitás az eddig támogatott mind a 40 intézmény esetében sikerült is. Úgy fogalmazott: HTS-esnek lenni ma már ezekben az iskolákban "menő", ennek ténylegesen összetartó ereje van. Olyannyira jelentős szerepet kap a digitalizáció az iskolákban, hogy ma már nemzetközi robotikaverseny győztesei is vannak azok között a diákok között, akik Hight-Tech Suliba járnak - közölte.
A digitális termek hatásáról szólva úgy fogalmazott, hogy az "messze túlmutat" a tanórákon, amit az is jelez, hogy a HTS-iskolák a tantermekben évek óta nyári táborokat is tartanak. Ezek szervezését szintén támogatják, hogy a rászoruló vagy kevésbé jómódú tanulók is részt vehessenek komplex nyári programokban - jelezte.
Várkonyi Andrea elmondta, hogy az intézményenként több mint 40 millió forint értékű támogatás keretében nemcsak a legmodernebb taneszközökkel felszerelt tanterem jön létre, hanem egy olyan, "komplex pedagógiai-módszertani fejlesztés", tanártovábbképzés is megvalósul, amely felkészíti a pedagógusokat az új, innovatív tanulásszervezési megoldások, alkotópedagógiai eszközök és tananyagok használatára.
Az eseményen a High-Tech Suli program szakmai vezetője, Horváth Ádám kifejtette: számos high-tech eszközt kapnak az iskolák, a fejlesztés középpontjában mégis a tanuló és a tanár kapcsolata, az együttműködés hatékonyabbá tétele, a differenciálás támogatása és a készségfejlesztés kerül.
Az idei pályázat hat nyertese közül elsőként a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskolában hoztak létre modern, 21. századi digitális tantermet.
Az iskola vezetője, Jenei Andrea nagy lehetőségnek nevezte a fejlesztést, azt mondta, tanulóik számára - fogyatékosságuk és hátrányos helyzetük miatt - az iskola által nyújtott lehetőség más formában nem lenne elérhető. Hozzátette: a digitális tanterem kialakításával megsokszorozódnak az enyhén értelmi fogyatékos tanulók munkavállalási és az ép intellektusú tanulók továbbtanulási esélyei.
Az elkövetkezendő hetekben átadják az új digitális tantermet a Szegedi Gregor József Általános Iskolában is. Az év további részében további négy iskolában történik majd hasonló fejlesztés: a Cecei Általános Iskolában, a Csopaki Református Általános Iskolában, a Herceghalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, valamint a Monori Jászai Mari Általános Iskolában.
A Mészáros Csoport írásos összegzése szerint az idén 127 iskolai alapítvány pályázott az év elején meghirdetett, 240 millió forint összértékű támogatásra. Az ez évi hat győztessel együtt már 40 High-Tech Suli tanterem lesz Magyarországon, illetve a határon túli magyar iskolákban.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 3 hete
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 1 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 1 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 1 hónapja
- Szexibb lett az író, mint a fejlesztő? A techcégek már kommunikációs szakemberekre vadásznak 2 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 2 hónapja
- Bértáblák 2026 2 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 2 hónapja
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 3 hónapja
- Íme az új munkáltatói ígéret, ez ma a legerősebb megtartó erő a cégeknél 4 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben