Rendkívüli eljárásban levizsgázhatott "a NER-elit gyermeke"
A Budapesti Corvinus Egyetemen történt vizsgabotrányról is beszéltek képviselők az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Mellár Tamás (Párbeszéd) szerint az egyetemi modellváltás egyik deklarált célja az egyetemi autonómia megteremtése volt, és most úgy látszik, hogy az ebben a célban kételkedőknek igaza lett. A Corvinus egyetem vezetése szolgai módon teljesítette az uralkodó elit kérését - hangoztatta, megjegyezve: a hatalom most tízezer corvinusos diák diplomáját értékelte le.
Felidézte, hogy egy befolyásos, Mol-részvénnyel rendelkező család gyermeke úgy vizsgázhatott az egyetemen, hogy nem teljesítette a félévi tanulmányi követelményeket. A diák édesanyjának nem sikerült célt érnie a tantárgyért felelős oktatónál, de az egyetem vezetése rendkívüli eljárásban levizsgáztatta "a NER-elit gyermekét" - mondta, hozzátéve, fegyelmi eljárásban ugyan elmarasztalták a rektort és a dékánokat, de másodfokon a rektorhelyettes érvénytelenítette a határozatot. Az ellenzéki képviselő közölte, a rektorhelyettes - akit "közben jutalomból megbízott rektori pozícióba" emeltek - rendkívüli felmondással elbocsátotta az érintett oktatót. Szerinte hasonló dolgok történtek a Horthy- és a kommunista korszakban is.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a képviselő nem először próbálja meg a kormány felsőoktatással kapcsolatos döntéseit a lehető legrosszabb színben feltüntetni. Nem a saját lelkiismerete szólalt meg? - kérdezte, hozzátéve: a képviselő egy filmben azt mondta, ha egy Gyurcsány nevű hallgató fog nála vizsgázni, akkor majd odafigyel és gondja lesz rá.
Az államtitkár azt mondta, a Corvinus az ügyet haladéktalanul kivizsgálta és megtette a szükséges lépéseket. A képviselő hiába próbálja mindenféle egyetemi belüggyel befeketíteni az egyetemi modellváltást, az nem fog sikerülni - közölte. Kitért arra, az egyetemi modellváltás sikeres volt, ezt bizonyítják a számok is, mivel Magyarországon jelenleg 12 elitligás egyetem van, miközben négy évvel ezelőtt hét volt.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?