Rengeteg diákmunkás nem kapta meg a fizetését Czeglédy botránya miatt
Több ezer diákot érinthet a letartóztatott Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet, az I Love Diákmunka fizetésképtelenné válása: sokan utoljára az áprilisi munkáért kaptak rendben fizetést, az e havi utalás csak részben, vagy egyáltalán nem érkezett meg. A károsultak - akiket a cég nem tájékoztat a részletekről - már azt fontolgatják, nem is veszik fel a soron következő műszakjaikat. Az I Love Diákmunka szerződött partnerei közt több nagy üzletlánc is van, amelyeket kényelmetlenül érinthet a hirtelen kieső munkaerő - írja az Index.
Most nagy bajban van: a jelek szerint rengeteg tag nem kapta meg májusi fizetését a szokásos határidőig, és nem tudni, meddig húzódhat az ügy. A cég nem kommunikál a diákokkal, az erre a célra létrehozott Facebook-profil csupán egy szűkszavú bejegyzést tett közzé.
A Human Operator Zrt. (mely az I Love Diákmunka mögött álló egyik legjelentősebb szereplő, mintegy 6 ezer embert foglalkoztat) onnan lehet ismerős, hogy már tavaly is botrányba keveredett, amikor a McDonald's-ban dolgozó több száz diáknak nem tudott fizetni.
Ekkor az igazgatóság elnöki posztját betöltő Czeglédy az Indexnek azt mondta, elszámolási vita alakult ki. Az érintett diákok tavaly még némi huzavona után hozzájutottak a bérükhöz, ami a mostani esetben koránt sem tűnik ilyen egyértelműnek.
A közlés szerint a cég számláit zárolták a munkaközvetítő hálózat elleni nyomozás miatt, így hiába lenne fedezet, nem tudnak fizetni, a bérgarancia alapon keresztüli utalás átfutási idejéről azonban nem írnak konkrétumot. Nyár elején ez különösen problémás az érintetteknek, ugyanis így nem csak a lakhatási és egyéb állandó költségek kifizetése került veszélybe, de nyaralási terveket is keresztbe húzhat a fizetés elmaradása.
Index
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek



Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon