Rengeteg fejlesztőpedagógus hiányzik
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAnder Balázs (Jobbik) a Parlamentben a tanárhiányra hívta fel a figyelmet, szerinte egy speciális területen iszonyatosan rossz a helyzet: fejlesztőpedagógusból döbbenetes a hiány - írja az MTI.
Azok a szülők, akik nem tudják milliós tandíjakat követelő luxus magániskolákban taníttatni gyermeküket, és a közoktatás keretei között nem kapják meg a szükséges fejlesztést, joggal érzik úgy, hogy a magyar állam lerugdalta gyermeküket a Taigetoszról - hangoztatta.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte, a kormány erőforrásainak megfelelően törekszik arra, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek minél több támogatást kapjanak. Elmondta, míg 2010-ben 5700 gyógypedagógus és konduktor dolgozott, ma 9400 foglalkozik a sajátos nevelési igényű diákokkal. Hozzátette: az integrált oktatásban részt vevő diákok aránya a 2010-es 61 százalékról mára 71 százalékra emelkedett.
Kitért arra is, hogy ma már egy helyett hét egyetemen lehet fejlesztőpedagógusnak tanulni.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek