kapubanner for mobile

Riasztó adat: egy év alatt látványosan visszaesett a létszámbővítést tervező vállalatok aránya

A magyarországi vállalatok jóval óvatosabb létszámbővüléssel számolnak idén a korábbiakhoz képest: míg 2025-ben a megkérdezett cégek 47 százaléka tervezett bővítést, addig 2026-ra ez az arány 27,5 százalék lett, a munkaadók 27 százaléka pedig stagnálást vár - közölte a Hays Hungary munkaerő-toborzással és kiválasztással foglalkozó cég a munkaerőpiaci kutatása alapján szerdán az MTI-vel.

Riasztó adat: egy év alatt látványosan visszaesett a létszámbővítést tervező vállalatok aránya-

A közleményben Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója rámutatott: a munkáltatók már nem a gyors növekedést, hanem a stabil működést helyezik előtérbe: óvatosabb bérfejlesztéssel, célzottabb toborzással és erősebb fókuszú képzési programokkal reagálnak a bizonytalan gazdasági környezetre.

Az óvatosság ugyanakkor nem jelent passzivitást: számos cég igyekszik megerősíteni alapjait, és tudatosan készül az év második felében várható munkaerőpiacot alakító tényezőre, ami nem más, mint a bértranszparencia, az erről szóló uniós rendelet ugyanis idén június 7-től hatályos.

Tammy Nagy-Stellini, a Hays Hungary ügyvezető igazgatója a közleményben jelezte: a bértranszparencia fordulópont lesz a munkaerőpiacon. A vállalatoknak most először kell teljesen egyértelműen megfogalmazniuk, hogyan értékelik egy-egy szerepkör valódi piaci értékét. Ez tisztább helyzetet teremt mindkét oldalon - de egyben próbára is teszi a cégek felkészültségét és bérstruktúráját.

A közleményben kifejtik, hogy míg 2024-ben még a munkáltatók 31 százaléka tudott két számjegyű béremelést adni, 2025-re ez 10 százalékra csökkent. Az idén pedig a cégek többsége 2,5–5 százalék közötti béremeléssel tervez, jóval szerényebb mozgástérrel, mint egy évvel korábban.

Hozzátették: a friss adatokból az is látszik, hogy a cégek elkezdtek a munkaerő megtartása érdekében alternatív eszközökben gondolkodni, például rugalmasabb juttatási csomagokban vagy karrierút-átalakításban. Több munkaadó azt is jelezte, hogy a béremelések helyett inkább a belső mobilitási és képzési programokat erősítik meg, hogy mérsékeljék a bérnyomást.

A kutatás szerint a megkérdezett cégek 56,5 százaléka már célzott fejlesztési programokkal próbálja pótolni a dolgozók hiányzó készségeit. Ez utóbbiak azért is fontosak, mert

az elmúlt évben a vállalatok 91 százaléka tapasztalt készséghiányt - legyen szó technikai, digitális vagy akár alapvető munkavégzési kompetenciákról.

Kiemelték, a digitális kompetenciák bővítése nemcsak hatékonysági kérdés, hanem a versenyképesség alapfeltétele, különösen egy olyan munkaerőpiacon, ahol a munkavállalók 63 százaléka már most is rendszeresen használ AI-eszközöket.

A Hays Hungary munkaerőpiaci kutatási anyaga 4229 ember (köztük munkavállalók és munkaadók) válaszai alapján készült. A válaszadók többsége az autóipar, szoftverek és informatikai szolgáltatások, bankok, gyógyszeripar, energia és megújuló energiaforrások, valamint kereskedelem és építőipar területén dolgozik.

kép: freepik

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek