kapubanner for mobile

Rosszul járhatnak a járási hivatalok dolgozói

Eddigi jövedelmük akár 30 százalékát is elveszíthetik azok a kormánytisztviselők, akiket a közigazgatási rendszer átszervezése miatt két éve áthelyeztek az önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz, írja a Népszabadság.

Bár az érintetteknek akkor azt ígérték, hogy megmaradnak az illetményeik, amíg bevezetésre nem kerül a közszolgálati életpályamodell. Azonban a hivatalokban komoly bérfeszültségek vannak, amelyet a munkáltató úgy kíván rendezni, hogy júliustól csökkentett fizetést kapnak azok, akik eddig az önkormányzati emeléseknek köszönhetően többet kerestek.

A köztisztviselők bére évek óta be van fagyasztva, így 2008 óta nem kaptak fizetésemelést. Az önkormányzatok mint munkáltatók azonban eltérhettek ettől a rendszertől, ha megengedhették maguknak. Így akár 10 és 80 ezer forint közötti fizetéskülönbségek is lehetnek egyes hivatalokban. Így lesz, aki akár 30 százalékkal kevesebbet visz haza júliustól.

Népszabadág
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek