kapubanner for mobile

Segíti az állam az elbocsátott boltosokat

A csődeljárás alatt álló, salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt dolgozóit a bérgarancia alapból azonnal és maradéktalanul kártalanítják, ha a felszámolás megindul - írta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára Sneider Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában.

Cseresnyés Péter jelezte: a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya folyamatos kapcsolatot tart a vállalattal, hogy az érintett munkavállalók helyzete megnyugtató módon rendeződjön. Azok a dolgozók, akiket elbocsátanak, tájékoztatást kapnak a szolgáltatási, képzési és támogatási lehetőségekről, valamint személyre szabott tanácsadással és speciális tréningekkel is segítik elhelyezkedésüket.

A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár írásbeli válaszában kiemelte, hogy a jogszabályok alapján rendelkezésre állnak azok a pénzügyi eszközök és támogatások, amelyek garantálják a munkavállalók anyagi biztonságát, és segítik mielőbbi újbóli elhelyezkedésüket. Így például a munkaközvetítésen túlmenően az álláskeresők képzésben vehetnek részt, a munkáltatók pedig bértámogatást vehetnek igénybe álláskeresők foglalkoztatásához.

A salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél szeptember 23-án rendelte el a csődeljárást a bíróság. Ettől az időponttól a kft.-t 120 napig fizetési moratórium illeti meg, de a fizetési haladék a munkabérkövetelések kifizetése alól nem mentesíti a céget.

A csődtörvény értelmében az adósnak 60 napon belül össze kell hívnia a hitelezőket egyezségi tárgyalásra, és a vagyonfelügyelő bevonásával a fizetőképesség helyreállítását célzó programot és egyezségi javaslatot kell készítenie. Ha a hitelezők ezt nem fogadják el, a bíróság dönthet a csődeljárás megszüntetéséről, és elrendelheti a felszámolást.

A Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatójaként 1300 embert alkalmazó Palóc Nagykereskedelmi Kft. a CBA korábbi franchise-partnereként és regionális központjaként 80 boltot üzemeltetett a térségben, de az elmúlt három évet veszteséggel zárta.

A vonatkozó, 2014-ben meghozott törvény értelmében 2017. január 1-je után be kell zárni azokat a boltokat, amelyek két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye nulla vagy negatív.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek