Segítség megváltozott munkaképességű dolgozók toborzásához
Az elmúlt időszakban egyre több megrendelést kap a Work Force Kft. olyan vállalatoktól, amelyek kifejezetten megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresnek - tájékoztatta lapunkat Kemény Péter rehabilitációs üzletágvezető. Mint mondta, a cégeket különböző tréningekkel és képzésekkel segítik, hogy megértsék, megismerjék a fogyatékossággal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, ismereteket.
- Valóban, a munkaügyi központokban nem áll rendelkezésre kellő kapacitással szakember ahhoz, hogy ellássák a megváltozott munkaképességű munkavállalókat. S bár van néhány civil szolgáltató az országban, akik non-profit szolgáltatás keretében fogyatékos munkavállalókkal foglalkoznak, az ő kapacitásaik is korlátozottak, és nem elérhetők az ország teljes területén. A Work Force Kft. 2009 júniusában nyitotta ki szolgáltatási kínálatát a megváltozott munkaképességű munkavállalók és az őket foglalkoztatni kívánó vállalatok irányába. Szolgáltatásainkat elsősorban interneten hirdetjük, de igény szerint elérjük a regionális és helyi lapokat is, valamint kiterjedt kapcsolati hálót építünk a foglalkozási rehabilitáció valamennyi szereplője felé. Az elmúlt időszakban egyre több megrendelést kapunk vállalatoktól, amelyek kifejezetten megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresnek.
- Sokszor ezeknél a vállalatoknál is ellenállásba ütköznek a vezetők, mert a munkavállalók előítéletesek a fogyatékkal élőkkel szemben. Hogyan lehet mégis meggyőzni őket ennek az ügynek?
- Még mindig nagyon sok az előítélet és a félelem Magyarországon a fogyatékos emberekkel szemben. Sokan egyszerűen nem ismerik és értik a fogyatékosság jelenségét - azt hiszik, hogy az valami "mindent eldöntő és mindent meghatározó dolog", ami az ember fő jellemzője lesz. Miközben mindenki tudja magáról, hogy mi az, amiben jobb a többieknél, és mi az, amiben rosszabb, mégsem gondoljuk magunkat elveszettnek tökéletlenségünkért. Az előítéletek oldása nem a versenypiac szolgáltatóinak feladata, hiszen mi nem mérjük és becsüljük megrendelőink személyes attitűdjét, ha nem kapunk kifejezetten ilyen céllal megbízást. Ugyanakkor tréninggel, és képzéssel segítjük a hozzánk fordulókat, hogy megértsék, megismerjék a fogyatékossággal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, illetve a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos ismereteket. Képzéseinket elsősorban a HR területen dolgozóknak és vezetőknek, míg a tréningeket a teljes kollektívának kínáljuk. Ezeken a tréningeken speciális eszközökkel lehet szimulálni egy-egy képesség kiesését, így megtapasztalható az a frusztrációs élmény, amit a fogyatékos emberek nap mint nap átélnek.
- Mire figyeljen egy munkáltató, hogy meg is tudja tartani a megváltozott munkaképességű dolgozóit?
- Minden ember, minden munkavállaló más - és ezzel a trivialitással elsősorban azt szeretném hangsúlyozni, hogy a fogyatékos (megváltozott munkaképességű) munkavállalók is egyéniségek, egyéniségek összességéről beszélünk. Ha általánosságban gondolunk rájuk, akkor emberként kell gondolkodnunk róluk - és akkor az általános szabályok az érvényesek: rugalmasság, nyitottság, ösztönzés, szakmai megbecsülés, korrekt elvárások.
A témáról bővebben: Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási lehetőségeinek bemutatása egy megvalósult projekt keretében címmel kerekasztal beszélgetést tartanak a III. HR a gyakorlatban, avagy változások és lehetőségek 2011-ben című konferencián 2010. november 16-án 9.55 órai kezdettel. www.sztmsz.hu
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egy brit újságírónő férfiként kezdett posztolni a LinkedInen – az elérései pedig azonnal az egekbe szöktek. A kísérlet szerint ugyanaz a... Teljes cikk
Egy felmérés szerint a magyar cégek 48%-a napi szinten küzd a fizikai munkavállalók megbízhatatlanságával: sokan már az interjúra sem jönnek el,... Teljes cikk
Németországban összesen több mint 260 ezer betöltetlen álláshely várja a jelentkezőket a legkülönbözőbb ágazatokban – derül ki a Német... Teljes cikk
- Több jel is arra mutat, hogy egyre több a munkahelyi zaklatás 2 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 2 hónapja
- Súlyos üzemi baleset történt az ajkai erőműben 2 hónapja
- Debrecen száguld, a többi országrész cammog: itt tart a fizikai álláspiac 3 hónapja
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást? 3 hónapja
- A kékgalléros valóság: élethelyzetek hatása a munka világára 3 hónapja
- 18 millió dolgozó hiányzik majd az EU-ból – kik lehetnek megmentők? 4 hónapja
- Ezért foglalkoztass megváltozott munkaképességű kollégát 4 hónapja
- Így foglalkoztass megváltozott munkaképességű munkatársat: kihívásokból előnyök 5 hónapja
- Nyugdíj: lehet-e szerezni szolgálati időt megváltozott munkaképességűként? 5 hónapja
- Free overtime? Natural for Gen X, absurd for Gen Z 5 hónapja

A tudás törvényei: a megértés kulcsa