kapubanner for mobile

Stagnálnak a bérek Európában

A kelet-európai bérek nagyobb mértékben növekednek, mint Nyugat-Európában, ami az infláció és a GDP alakulásának tudható be. A cégek egyre inkább a teljesítménybérezés felé fordulnak.

2006-ban alig változnak a fizetések Európa-szerte, körülbelül 4 százalékos növekedésük várható – derült ki a Hewitt Associates globális HR-tanácsadó és outsourcing cég tizedik éves bérnövekedési felméréséből, melyben több mint ezer vállalat adatait vizsgálták 15 országban. Ez megegyezik a 2004-es és 2005-ös év adataival, de a kelet-európai munkavállalók az átlagos 5,5 százalékos bérnövekedéssel jóval nyugati szomszédjaik előtt járnak, akik átlagosan csupán 3,5 százalékos növekedéssel számolhatnak. „A bérnövekedés mértéke minden országban főként az infláció és a gazdasági növekedés mértékével áll korrelációban. A legtöbb nyugat-európai országban alacsony bérnövekedésre számíthatnak, ami az alacsony infláció és az alacsony GDP-növekedés kombinációjának tulajdonítható ” – mondta Neil Berrisford, a Hewitt Associates elemzési üzletág vezetője. Ennek megfelelően a kelet-európai országokhoz képest hasonló mértékben emelkednek majd a fizetések Írországban, Olaszországban és Spanyolországban, míg a legalacsonyabb növekedés (3 százalék) Svájcban várható.

Hódít a teljesítménybér

Az elmúlt évek vizsgálatait összevetve egyértelmű tendenciának látszik, hogy a cégek fokozatosan növekvő teljesítményalapú ösztönzéssel próbálják jutalmazni és megtartani a tehetséges munkatársaikat. Az elmúlt évben Európa-szerte a középvezetők mintegy háromnegyede kapott teljesítményarányosan kiérdemelt béremelést. „A vállalatok egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy az alapfizetésben bekövetkezett növekedés mértékét egyéni teljesítmény alapján kell meghatározni – ami a teljesítménykultúra ösztönzését jelenti” –véli Jamil Husain, a Hewitt Associates Egyesült Királyságbeli Szervezeti Tanácsadás üzletágvezetője. Mivel a béremelés mértéke alacsony marad, a javadalmazás egyéb más elemei egyre fontosabbá válnak a munkáltatók stratégiájában.

Mindenkinek ugyanúgy emelik

A felmérés eredményei szerint a pozíció nem befolyásolja a béremelés mértékét. A felsővezetők bére hasonló százalékban nő, mint a támogató munkatársaké. Nagy-Britanniában például a felső és középvezetők 3,9 százalékos, míg az irodai dolgozók alig kisebb, 3,7 százalékos növekedésre számíthatnak.

El kell adni

„A bérek alakulásának kommunikációja kiemelt szerepet játszik egy szervezet sikeressége szempontjából. A munkavállalóknak meg kell érteniük, hogy a szélesebb értelemben vett gazdasági környezet, valamint az egyén és a szervezet teljesítménye egyaránt befolyásolja a javadalmazásukat. Azon cégek, melyek megtalálják az egyensúlyt a jövedelem- és tehetségmenedzsment között, képesek lesznek megszerezni és megtartani kulcsfontosságú embereiket, miközben a piac által vezéreltek és költséghatékonyak maradnak” – emelte ki a szakember.

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek