Sürgősen javítani kellene az oktatás minőségét
Növelni kell az oktatásra szánt forrásokat minden területen - hangsúlyozza az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke. Dr. Ábrahám László szerint nem elég a tanárok fizetésének versenyképessé tétele, szakképzési centrumokat kellene fejleszteni, továbbá egyre több digitális eszközt kellene az oktatásba bevonni.
Dr. Ábrahám László szerint a szakképző centrumok felszereltségét minél előbb korszerűsíteni kell, hogy az intézményekben folyó tanítás még színvonalasabb legyen. Ezen felül az oktató munka fejlesztésének részévé kell tenni a digitális megoldások beillesztését a tanításba. Ehhez azonban a tanárokat is fel kell készíteni az eszközök készségszintű használatára. Azt ugyanakkor a szakember elismeri, hogy a tanárokra már így is óriási teher hárul a hétköznapi ismeretek átadásában.
Az EJMSZ elnöke reméli, hogy az újragondolt NAT (Nemzeti Alaptanterv) már ezen a téren is segítséget nyújt nekik. Több szabadságot, hasznos eszközöket, rugalmasabb követelményrendszert, amelyek révén az oktatók még hatékonyabban támogathatják a gyerekeket a saját képességeik fejlesztésében, a tudásuk gyakorlati, célirányos gyarapításában.” Hozzátette: amint sikerül a tanárok fizetését a versenyszférában elérhető keresetekhez igazítani, akkor ez a pálya ismét több olyan embert fog vonzani.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Magyarországon is megvetette a lábát a munka világát jó értelemben felforgatni akaró - lapos szervezet, döntés az alsó szinteken, emberközpontú... Teljes cikk
A mai munkavállalók már nem évekre, hanem fejlődési lehetőségekre szerződnek: ha nincs tanulás, gyorsan továbbállnak. A fiatal generációk... Teljes cikk
2500 Z generációs megkérdezésével készült átfogó kutatás a mostani huszonévesek munkavállalói attitűdjéről, motivációjáról, elképzeléseiről. Teljes cikk
- Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás 1 hónapja
- A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye 1 hónapja
- Cafeteria 2026 2 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 2 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 2 hónapja
- Így emelkedik a pedagógusok bére januártól 2 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 2 hónapja
- Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál 2 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- Hogyan válhat a vállalati nyelvoktatás a cég egyik legerősebb eszközévé? 2 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 2 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig