Szigorú szabályok a felnőttképzésben
Megjelent a Magyar Közlöny keddi számában a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásról és követelményrendszeréről szóló kormányrendelet, amely kiterjed a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásának vezetésére és ellenőrzésére is.
A rendelet foglalkozik azzal, hogy a képzési programnak mit kell tartalmaznia, és az engedély módosításához vagy kiegészítéséhez milyen dokumentumokat kell benyújtani. Rögzíti, hogy az engedély módosítását, kiegészítését vagy kiadását a Nemzeti Munkaügyi Hivatalhoz (NMH) kell benyújtani. Kiegészítésre a többi között akkor lehet szükség, ha az adott szakmacsoportba tartozó képzésre a már meglévő engedély nem iskolai rendszerű szakképzésre vonatkozik.
Tartalmazza a rendelet, hogy a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásban közreműködő szakértői bizottságot úgy kell kirendelni, hogy az legalább egy felnőttképzési szakértőből és egy programszakértőből álljon.
Rögzíti még, hogy a felnőttképzést folytató intézménynek vagyoni biztosítékkal kell rendelkeznie a képzés teljes időtartamára, és a biztosíték felhasználásához, megszüntetéséhez az NMH jóváhagyása szükséges. Arról is szól, hogy a képzés milyen feltételek mellett szüntethető meg.
A felnőttképzésben részt vevő - az azonosíthatóságot kizáró módon - a képzésről kérdőívet tölt ki, erre legalább 15 percet kell biztosítani, és legfeljebb 15 kérdésből állhat - olvasható a rendeletben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?