kapubanner for mobile

Sztrájk miatt törölte az összes szerdai járatot a Brussels Airlines

Törölte összes jövő szerdai járatát a Brussels Airlines belga nemzeti légitársaság az akkorra meghirdetett országos sztrájk miatt - jelentette be csütörtökön a vállalat.

A helyi napilapok arról számoltak be, hogy a 222 járat törlése által érintett több mint 16 ezer utas átfoglalhat másik dátumra vagy visszatérítést is kérhet. A TUIfly légitársaság eközben bejelentette, hogy átszervezte 36 aznapi brüsszeli járatát franciaországi és hollandiai repülőterekre, ahonnan buszokkal fogják a belga fővárosba szállítani az ezt igénylő utasokat.

A legnagyobb belga szakszervezetek által bejelentett munkabeszüntetés más szektorokra is kiterjed február 13-án, egyebek mellett a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a tömegközlekedésre és a postára is. Sajtóhírek szerint a tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeli nyugdíjakat követelnek. Charles Michel belga miniszterelnök pénteken tárgyalásra szólította fel a szakszervezeti vezetőket.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek