Sztrájkba lépnek a fővárosi közműveknél
Demonstrációsorozatba kezdenek a fővárosi közművállalatok szakszervezetei április 13-a után, ha addig nem sikerül megállapodni a béremelésben a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal - jelentették be az akciót szervező szakszervezetek csütörtökön .
Az akcióhoz eddig a Főkert Zrt., a Fővárosi Kéményseprőipari Kft., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft., a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a BKV egyes szakszervezetei és a - már nem fővárosi tulajdonú - Főgáznál működő érdekvédelem csatlakozott.
A Fővárosi Önkormányzat bejárata előtt tartott eseményen a Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnöke hangsúlyozta: elsősorban tárgyalni szeretnének a mintegy 20 ezer embert foglalkoztató közműcégek tulajdonosaival. Ha "nem mozdulnak el" a vállalatok üzleti terveiben jelenleg megfogalmazott 0 százalékos bérajánlásról, akkor más eszközöket is igénybe vesznek a hatékony érdekérvényesítésre - tette hozzá.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek