kapubanner for mobile

Sztrájkhelyzet és életpályamodell

Még tartanak az egyeztetések a kormány és a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság között, de már elindult az egyeztetés az érdekképviselettel a szociális életpályamodellről – írja a Világgazdaság Online.

A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezeti (SZTDSZ) elnöke, Kónya Gusztávné és Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke a lapnak azt mondta: még a választások előtt el kell fogadni a szociális életpályamodellt, hogy a kormány bizonyítsa, nem csak szemfényvesztés a szándéka. Arra reagáltak, hogy Soltész Miklós szociális államtitkár bejelentette: péntekre ágazati egyeztetést hívott össze a szociális életpályamodellről.

A szakszervezetek hónapok óta sztrájkra készülnek és tüntettek is, mert a szociális szférában olyan alacsonyak a jövedelmek (átlagosan nettó 72 544), hogy a létminimumot sem érik el. Azóta történt egy kisebb mértékű emelést bérpótlék formájában, de az ágazat dolgozói így is a legrosszabbul fizetett közszolgák maradtak.

Soltész különösen időzítette a javaslatát a Világgazdaság szerint, ugyanis a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság követelései továbbra sem teljesültek, és az új bérpótlék-rendszerről sem kaptam tájékoztatást. Szűcs Viktória szóvivő azt mondta: az életpályamodellről folyó tárgyalás nem helyettesíti a sztrájkbizottsággal való egyezkedést. Az érdekvédők legalább 20 százalékos béremelést tartanak szükségesnek.

Az ágazatot az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt egyébként tömegesen hagyják el a képzett szakemberek. Székely László ombudsman szerint az elvándorlás olyan méreteket ölt, amely az ágazat összeomlásával fenyeget. Sok dolgozó inkább átmegy az egészségügybe, ahol hasonló munkáért 20-30 ezer forinttal többet kaphat.

Világgazdaság Online

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek