kapubanner for mobile

Tartsa fitten a munkavállalóit!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Fél évtizede működik a Legfittebb Munkahely Program. Ez idő alatt több mint 80 vállalat, illetve szervezet jelentkezett, amelyek összesen több mint 10 000 kérdőívet töltöttek ki. Az összegyűjtött tudásanyag alapján a résztvevő vállalatok egyéni tanácsokat kaphatnak munkavállalóik fitten tartása érdekében.

Az elmúlt években olyanok vállalkoztak arra, hogy részt vegyenek a programban, mint az HBO, a BAT vagy az Unilever. Ahogy az eddigi években, a szervezők idén is négy kategóriában indítják el a programot: Kisvállalat (7-50 fő); Középvállalat (51-250 fő); Nagyvállalat (251 fő felett) valamint Közigazgatás kategória, a közszférában dolgozók számára. A múlt évben számottevően nőtt a jelentkezők száma az azt megelőző időszakhoz képest, mert egyre többen ismerik fel a vállalati profit és a munkavállalók fittsége közötti összefüggést, ugyanakkor további növekedést várnak idén. Annak érdekében, hogy ennek megteremtsék a feltételeit már a tavalyinál jóval korábban, március 31-től lehet jelentkezni a programra, egészen szeptember 29-ig a legfittebbmunkahely.hu weboldalon.

A Legfittebb Munkahely Program elsődleges célja hogy elismerje azokat a munkáltatókat, akik lépéseket tesznek munkavállalóik fittségéért, egészségéért és iránymutatást adjon azoknak a szervezeteknek, akik most ismerik fel a munkavállalói fittség és hatékonyság közötti összefüggéseket, és tenni is szeretnének ennek optimalizálása érdekében.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Tartsa fitten a munkavállalóit!
2. oldal - Egyéni támogatás közös tudáshalmaz alapján
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek