Tízből négy német vállalat tervez leépítést 2025-ben
A megkérdezett német vállalatok 38 százaléka tervezi munkahelyek megszüntetését az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérése szerint.
A német vállalatok üzleti helyzete a globális pénzpiaci válság óta nem volt ennyire kedvezőtlen - ezt mutatja a gazdaságkutató intézet novemberi felmérése. A következő évre vonatkozó kilátások sem sokkal jobbak, a válság elérte a munkaerőpiacot is - áll az IW honlapján olvasható összefoglalóban.
2024 nem volt jó a német gazdaság számára, ez a munkaerőpiacon is megmutatkozott: októberben (a világjárvány éveit nem számolva) nyolc év után először 6 százalék fölé emelkedett a munkanélküliségi ráta, a helyzet 2025-ben sem fordul jobbra - derült ki a novemberi gazdasági felmérésből, amelynek keretein belül az IW több mint 2000 német céget kérdezett meg.
A megkérdezett cégek 38 százaléka tervezi munkahelyek megszüntetését jövőre, ugyanakkor a vállalatok mindössze 17 százaléka számolt be arról, hogy új alkalmazottak felvételére készül 2025-ben.
Ez azt jelenti, hogy a németországi foglalkoztatási kilátások a 2009-es globális pénzügyi válság óta nem voltak ilyen kedvezőtlenek.
Az iparban különösen borús a helyzet: a vállalatok 14 százaléka tervezi új alkalmazottak felvételét, miközben 44 százaléka tervez leépítést.
A szolgáltatószektorban is pesszimizmus uralkodik: míg az elmúlt években stabilizálták a munkaerőpiacot, mára a szolgáltató vállalatok 35 százaléka készül a dolgozói létszám csökkentésére, és mindössze 23 százaléka új alkalmazottak felvételére.
Jövőre ötből két vállalat számít arra, hogy 2025-ben még rosszabb lesz az üzleti helyzet, és csak a cégek egyötöde számít javulásra.
A cégek beruházási kilátásainak alakulása is tükrözi a bizalomvesztést: 40 százalékuk kevesebb befektetést tervez, 23 százalékuk számol az ideinél több beruházásra.
Gazdaságpolitikai szempontból 2024 elveszett év volt - mondta Michael Grömling, az IW vezető gazdasági szakértője.
Magas energia- és munkaerőköltségek, bürokrácia, politikai bizonytalanság, a szakképzett munkaerő hiánya - a problémák ugyanazok, mint egy évvel ezelőtt. Ezért is fontos, hogy a következő kormány gyorsan cselekedjen - tette hozzá.
kép: freepik
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?