Megjelent: 2 éve

Több mint 100 ezer forinttal nő a képviselők alapfizetése

Mivel pár évvel ezelőtt a bruttó átlagkeresethez kötötték a képviselőknek járó havi juttatás összegét, és ez a KSH szerint tavaly 9,7 százalékkal nőtt, márciustól a képviselői alapfizetés bruttó 1 millió 103 ezer forintról 1 millió 211 ezer forintra emelkedik.

A képviselői alapilletményt az előző évi bruttó átlagkereset háromszorosában állapították meg még 2018-ban. A frakcióvezetők az átlagbérek hatszorosát, a házelnök pedig 8,1-szeresét viheti haza.

Így a legjobban most Kövér László járt, akinek 290 ezer forintos fizetésemelkedésével az illetménye ezentúl jócskán meghaladja a 3 millió forintot - írja a Blikk.

A frakcióvezető-helyettesek, bizottsági elnökök és jegyzők fizetése átlépi a kétmillió forintos álomhatárt, ők 2 millió 58 ezer forintot fognak keresni.

Ezeknél az összegeknél azonban szinte minden képviselő többet kap, mert a tisztségekért és bizottsági helyekért is pluszpénz jár. Aki csak egy bizottság tagja, havi 1 millió 453 ezer forintot keres majd, két bizottsági helyért vagy a törvényalkotási bizottsági tagságért viszont már 1,7 millió forint jár.

Emellett emelkednek az egyéb juttatási összegek - az iroda- vagy például lakásbérlésre használható keretek - is. Albérletre például havi 424 ezer forintot költhetnek a képviselők - írja a Blikk.

Fotó: unsplash.com
  • 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető. Részletek Jegyek
  • 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása. Részletek Jegyek
  • 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket. Részletek Jegyek
  • 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal. Részletek Jegyek
További cikkek
Állásidő, túlóra, készenlét: mikor mit fizet a munkaadó?

Az idei Munka törvénykönyve módosítások között jelent meg az a szabályváltozás, amely a munkaidő-beosztás módosítás lehetőségeit - kollektív... Teljes cikk

550 ezer forint fölött van a nettó átlagfizetés a bankszektorban

Ezrével vennék fel az alkalmas jelentkezőket a bankszektor szereplői, ahol ráadásul a fizetés is kiemelkedő. Teljes cikk

Budapesten 2350 forint a fizikai órabér

Idén az első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez a szint 18,7... Teljes cikk