kapubanner for mobile

Több mint 840 ezer diák internetezhet gyorsabban

Több mint 840 ezer tanuló számára biztosított a gyorsabb wifi- és internetelérés, miután lezárult az állami köznevelési és szakképző intézmények informatikai rendszereit érintő fejlesztés - közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) kedden az MTI-vel.

Mint írták, a GINOP pályázat keretében 21,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási összegből megvalósult projekt révén a KIFÜ országosan 440 szakképző iskolát lát el belső wifi-hálózattal, 3983 iskolának pedig a digitális oktatási stratégia (DOS) által elvárt sávszélességet biztosít. Így több mint 848 ezer diák számára vált elérhetővé a kor igényeinek megfelelő internet- és wifi-hozzáférés - tették hozzá.

Közölték: a 100-500 fős intézményekben másodpercenként 100 megabit, míg az ennél nagyobb feladatellátási helyeken másodpercenként legalább 1 gigabit a sávszélesség.

A digitális oktatás alapjait jelentő fejlesztésnek köszönhetően a kialakított nagy sávszélességet biztosító hálózaton, valamint a vidéki egyetemeken kialakított oktatási platformokon hozzáférhetők a többi között az Oktatási Hivatal digitális tananyagai, a Nemzeti Köznevelési Portál és az iskola saját szerverén tárolt anyagok - olvasható a közleményben, amely szerint a korszerű infrastruktúra támogatja a digitális eszközök alkalmazását, a diákok számára pedig elérhetővé és letölthetővé teszi azokat a tartalmakat és tananyagokat, amelyek ismereteiket bővítik.

 A KIFÜ rögzítette: a programnak köszönhetően minden diák számára biztosítottá vált a megfelelő digitális kompetenciák megszerzése.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített kutatás rávilágít: a gyermekek digitális szokásait és a képernyő... Teljes cikk

Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus?

A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk

Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések

A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk