kapubanner for mobile

Több mint öt százalékkal nőttek a reálkeresetek

A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 7,4 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az év első hét hónapjában a reálkereset 5,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A KSH gyorsjelentése szerint legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006. január–júliusban átlagosan 2 millió 788 ezer volt, 0,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az év első hét hónapjában a költségvetési szférában 1,6 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 0,3 százalékkal nőtt a létszám.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 167 600 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 155 500 forintot kerestek az év első hónapjában. A bruttó átlagkereset 197 800 forint volt a költségvetési szervezetekben.

2006. január–júliusban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 7,9 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 6,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, ez nemzetgazdasági szinten 7,4 százalékos növekedést jelent. A nettó keresetek átlagosan 8,2 százalékkal, a költségvetés területén 7,6 százalékkal, a versenyszférában 8,7 százalékkal emelkedtek.

A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 110 400 forint volt (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 80 800 forint, a szellemi foglalkozásúaké 144 200 forint). A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 176 500 forint volt, 7,5 százalékkal haladta meg az előző év január–júliusit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január–júliusban átlagosan 5,0 százalék volt.
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek